Omar Khajjám: Négysorosok

Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
Mind nem riaszt, hisz elpusztulni törvény.
Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

*

Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
vígadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

*

Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.

*

Szellőben veszti köntösét a rózsa,
pedig vidít fülemülét a rózsa.
Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
földből fakadt és földdé lett a rózsa.

*

Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
Szerelem nélkül záruló napodnál
eltékozoltabb nap részedre nincsen.

*

Ha testünkből a puszta lélek elszáll,
testünkre tégla-építményt kapunk már,
s a más testéhez épülő halomhoz
haló-porunkkal hozzájárulunk már.

*

Magammal harcot vívok, mit tehetnék?
Tettemért kínban rívok, mit tehetnék?
Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
mégis szégyentől sírok, mit tehetnék?

/Ford.: Weöres Sándor/

Fuzúli: Leila és Medzsnun (részlet)

Medzsnun szerelmi vallomása

Szólt Medzsnún: Tündér termetű leány,
Száraz bozótra, hej, tüzet ne hányj!

Engem felgyújt már halovány árnyad,
Fogytán türelmem, hogy hozzád járjak.

Jaj, jázmin-keblű, már pihenjél meg,
Ne vesd rám fényét arcod tükrének!

Ily kicsinyeknek, testetleneknek,
Mi hasznuk, hogyha tükörbe lesnek?

Szememben fény volt, hej, húri, aznap
Szememnek arcod tükrét nem adtad.

Nehezebb immár tégedet látnom -
Mért állsz elémbe mostan, virágom?

Frigyünket Allah erőssé tette,
Lelkem lelkeddel egyesítette.

Látásra vágyam már nékem nincsen -
A hiuságtól mentsen az isten.

Jaj, te szív-rabló, örömet én már
Kaptam lelkemben, jaj, lelkemért kár!

Hosszú ideje, lelkem elszálla,
Más lelket rejt már testemnek sátra.

Kedves, testemben te vagy a lelkem,
Fény vagy szememben, vér vagy eremben.

Engem magamtól elválasztottál -
Felmutatnálak, kinek ragyognál?

Te vagy, ki bévül töltesz meg engem,
Nem is vagyok már, csak te vagy bennem.

Te vagy, ki most is bennem sugárzol,
Megmenekültem mindenki mástól.

Ha én volnék én, te hol lakoznál?
S én is mi volnék, ha te nem volnál?

Mikor tevéled vagyok már telve,
Kereshetem a világon szerte

Léted jeleit, magamtól távol,
Kutathatom, de meg nem találom.

/Ford.: Kónya Lajos/

OrhanVeli: A Galata-híd

A hídhoz szinte odaragadsz,

Jó kedvvel nézdegélek minden embert.

Van, aki evez, ide-oda evez,

Van, aki kagylót szed le a pontonokról,

Van, aki teherladikot terel,

Van, aki a kötéloszlopra kötelet teker,

Van, aki madár, költőien csapongva,

Van, aki hal, csillogón csillogva,

Van, aki hajó, van, aki bója,

Van, aki felhő fent a levegőben,

Van, aki motorcsónak és büszkén halad

És sipogva húz el a híd alatt,

Van, aki síp, szépen fütyülő,

Van, ki füst, kígyókat eregető,

De mindnyájatok, ó, mindnyájatok

Az élet gondja alatt hajladozik,

Csak én vagyok egyedül megelégedett,

Kisüt a nap, kisüt az én szívem is,

Egy verset zümmögök talán majd rólatok,

Üti a markom érte pár garas, lesz pár vasam,

És süttetni fogom tele hasam majd nyájasan.

/Ford.: Végh György/

OrhanVeli: Ingyen

Ingyen élünk, sejhaj, ingyen!

Ingyen a felhő, ingyen az ég is,

Ingyen a domb, a patak,

Ingyen a sár, az eső,

De nem ingyen a sajt, a kenyér,

És mindaz, az ember mivel él.

Ingyen csak a poshadt vizet adják –

Sok koponyába kerűl a szabadság –

Azt bezzeg ingyen sose adták. –

Ingyen csak a rabság –

Manapság

Ingyen élünk, sejhaj, ingyen!

/Ford.: Végh György/

OrhanVeli: Isztambult hallgatom

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva:

Oly csendesen, oly lassan fúj a szél –

Oly halkan ring a fán ezer levél,

Minthogyha a szél nem is itt zizegne.

Valahol a távolban, messze-messze

Egy vízárus csengője cseng újra meg újra,

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva.

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva,

Fenn a magasban madarak

Sűrű-sűrű csapatja száll rikoltva,

Leng a szélben a hálók száza-ezre –

Egy asszony lábát a víz körbe zúgja,

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva.

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva.

Hűvös-árnyas Fedett Csarnok,

Fecsegő, locsogó Mahmut pasa,

Galambbal teli udvarok –

A dokkokban lent kalapács zeng,

Izzadtság-illatom a levegőt bekússza,

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva.

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva,

Egy csinoska lány átlibeg a járdán,

Sok hang cseng, szerelmet, dalt, áldást, szitkot fújva,

A lány valamit leejt,egy rózsát talán,

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva.

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva,

Fejem mellett letűnt világok zengenek –

Egy villa áll, homályos csónakháza döng –

A déli szél felzúg s aztán lehalkul,

De még sokáig zeng a húrja –

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva.

Isztambult hallgatom, szemem lehúnyva,

Vergődve száll el egy szoknyás madár,

Homlokod, melled-e, vagy sem: már tudom,

A mogyoróbokrok mögött fehér a hold nagyon –

Isztambult hallgatom, ha szíved hallgatom:

Isztambult hallgatom.

/Ford.: Végh György/