Kisfaludy Sándor: Fagyva fekszik a természet…

Fagyva fekszik a természet

Halotti hóleplében:

Élte s bája elenyészett,

Áll minden ér keblében:

De majd eljő vőlegénye

A hív tavasz tüzében,

És anyai érzeménye

Megint felforr erében:

S ezerforma életeket,

Örömöket és kedveket,

Kiknek magvok méhében,

Szülend ismét hevében.

Kisfaludy Sándor: Kendericék! Fülemilék!

 

Kendericék! fülemilék!
Rég elolvadt már a hó:
Karikáznak már a pillék,
Fakad már a fabimbó:
Hol késtek még, ti kertemnek
Tavaszi hiv lakosi?
Az életnek, szerelemnek
Kedvit dalló lantosi? -
Jöjjetek meg, kis kedvesek!
Minden karvalyt csővel lesek,
Hogy békében legyetek,
S több kis lantost költsetek.

Kisfaludy Sándor: A természet kebelében

 

A természet kebelében,
Erdőnek homályában,
A tavasznak örömében,
Virágok illatjában,
A pataknak csörgésében,
Pacsirtáknak szavában,
Fülemilék énekében,
És gerlicék csókjában, -
Amit lelkem titkon sejtett,
Mind igazság s valóság lett:
Mind világos érzemény,
S teljesedett szép remény.