A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiss József versei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiss József versei. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 1., vasárnap

Kiss József: A látások könyvéből


Élet-halálról látásokat láttam,
Vagy csak olvastam ócska skartétákban.

*

Hol a nap nyitja arany kapuját,
Onnan indulnak a nagy kapun át,
Hömpölygő rajban vége-szakadatlan,
Csupa gyermekarc, rajzó tünemény
S a kacagó, siró, búgó morajban
Milliárd év zenéje zeng felém.
Pityergő ajkak, nevető szemek -
Megállj! vagy egyet ölembe veszek.
Majd egyre zordabb lesz az áradat,
Amint a fényből árnyba szökken át,
Hullám hullámmal vadul hajba kap
S ormótlan vihar dübörgi dalát.
Feszült izmokban férfitusa kéje,
Öldöklő szemben egy-egy orgyilok:
Ne lássam, mit rejt a forgatag mélye,
Mert aki látja, kétszer meghal ott!
S az árnyék halkan átenyhül ezüstbe,
E-lül az orkán, ereje fogyott:
Alant lapul meg az alkonyok füstje
S tarlón vezetnek ingatag nyomok.
Elmennek lassan, akiket szerettünk,
Jaj annak, ki végsőnek marad,
Minden fájdalom, amit eltemettünk,
Mégegyszer az ő szívére szakad.

*

De a szinlemez, szemnél érzékenyebb,
Mélyebb látásra tanítja a szemet.

*

Húzódnak lassan húnyó Napnyugatnak
Boton és mankón az életrokkantak.
Árnyéktáncok - vagy annyi sem talán -
Aza időtlenség egyhangu falán.
"Ave Caesar!" zeng daluk a Halálnak,
Amint mentek, ahogy glédába állnak.
"Ave Caesar!" Takarj be éjszaka!
Utunk most térül igazán haza.
Ki végképp elernyedt, végképp elfáradt,
Annak hiába bontanak itt ágyat.
Golkonda kincsei por, hamú, semmi:
Egy érték van csak: pihenni! nem lenni!
Üdv neked Ceasar! ki az ugart szántod,
És a világot nyomortól megváltod."

*

Lezuhan a nap. De már újra támad
Kelet felől a fenséges káprázat.
Harsona reccsen a mindenségen át
És hirdeti az élet diadalát.
Titkok pattannak. Milliárd kicsi far
- Rózsák özöne - neki fohászkodik,
Combocska feszül és öklöcske akar:
Döngetik, rúgják az élet kapuit.
Hurrá! Most betört a sáskasereg!
Uram, teremtőm! Jaj, mennyi gyerek!
Hogy rúgnak, kapálnak, vígan hadonásznak!
Jut vendég bőven minden kicsi háznak,
Szőkék meg barnák, pufókok, lengék,
Hajasok, s kiknek hajuk nem is nőtt még
Garázda banda, falánk, nyűgös, éhes,
Minden porcikájuk édes, beszédes...

*

Ó majd ha már csak puszta hírnév lettem,
Csókoljatok meg egyet én helyettem.


2010. március 17., szerda

Kiss József: Ne űzzetek el...

Ne űzzetek el e szent koporsótól,
Hisz aki benn nyugszik, nekem is anyám,
Lemondtam önként minden földi jóról,
De az anyámhoz jussom van talán.
Ne ordítsátok folyton a fülembe:
Te idegen, keress magadnak más odút,
A sír számomra itt van kiszemelve,
Síromhoz erre, itt vezet az út.

Ne halljam folyton e bősz riadalmat,
Az oktalan vád őrűlt zsivaját,
Egykor tapsoltatok, mit zengtem, a dalnak
S lantom másnak ma sem engedem át.
Nekem is úgy hazám ez, mint tinéktek
És tartom a jusst hozzá holtomig,
Míg újra magyarul nem zengnek a végek
És lantomon az utolsó hur el nem kopik.

Kiss József: Az élet

Fekete éjfélen kocogtatnak nálam
Fekete kámzsások úgy rémlik, hogy hárman.

Komorak, sötétek, szűkszavú legények,
Sorba sorakoznak, suttogva beszélnek

"Törvényt ülni küldtek - törvényt ülni jöttünk -
Akik hatalmasok fölötted, fölöttünk,

A nagy rejtelmesek, titkon selejtezők,
Felhőket úsztatók, titokzatos erők."

Közbevág az egyik keményen, szigorún:
"Koszorút gyüjtöttél s gond volt a koszorún."

Megszólal a másik:"KI nem vet, nem arat,
Életlen volt késed, lyukas a kanalad."

"Bölcseid akármit csevegnek, mesélnek,
Egy pillantás, nem több az egész élet.

Koplalni mi haszna! A napok lejárnak.
A Mák elmaradnak, mind Tegnappá válnak."

Körültekintek és kutatok, keresek,
Mint remélt légyotton felsült szerelmesek.

Keresek, kutatok, s hiába, nem lelem.
Hová lett, hová mult lepergett életem!

Kiss József: Hónapos szoba

I

Meglesték suhanó lépteid neszét,
Mikor jöttél hozzám,
Volt háborodás, volt szörnyűködés,
Hogy ez minő - botrány!

Két hét a felmondás - örülj, nevess,
Én édes angyalom!
Azalatt legalább járhatsz-jöhetsz
Bátran és szabadon.

II

Piruló arcodon hő könnyek égnek:
Zokogva hajtod keblemre fejed,
Kik arcodba űzték kigyúló véred,
Nem érdemlik e drága könnyeket.

Botrány!...Ó, csendesedj, éltem virága,
S ne vedd magadra, ne vedd oly zokon:
A hivalgó erény kacérkodása
Nem ejthet foltot e szép homlokon.

Emeld fel bátran szent Madonna-képed,
Egy világ ellen büszkén hordhatod:
A te szerelmed erény és nem vétek:
Bűn az, hogy érte mit sem adhatok.

Papok szószéken és költők dalba'
Fennen dicsérik a szegény sorát:
Ne járj templomba! Ne hallgass a dalra!
Bérelt hazugság! Fényes csalfaság!

Jó angyalom elhágy, Mari, ha látom
E pírt, e könnyet fényes arcodon:
Ó, mért is kellett gyémántot találnom,
Ha aranyba nem foglalhatom!

2010. március 14., vasárnap

Kiss József: Vallomás

Az illanó perc szálló szárnyát
Megállítanám: Ó ne tovább!
Hogy térdeidet átkulcsolva,
Mindvégig így, a néma porba'
Leshetném ajkad mosolyát.

Hogy mindörökké így csügghetnék
Búbánatos szépségeden
S szived, lelked enyém maradna,
Mint most, e kéjes pillanatba'
A magaménak érzem.

Hogy vége-hossza ne szakadna
A bűvöletnek, mely leköt,
És ébredésre, csalódásra
Tündér-álomból föl ne rázna
A te selyem szemöldököd!

Ó lásd! Egy élet epedése.
Mi e perc üdvén átragyog:
És benne van mind, ami szépet,
Magasztosat egy sivár élet
E szív fenekén meghagyott.

Kiss József: A magasból

Az örömnek nincsen hangja,
Gyötrelem, kín - futó álom:
Fény és árnyék elmosódik
A forrongó gyors hullámon.

Csillogó láng kigyúl szerte:
Fényes utcák - sötét arcok!
És folytatják lelkendezve
A létért a meddő harcot.

Egy atom mind - egy-egy semmi!
Messze magasságból látva:
S akit üldnek - el van veszve,
S akit áldnak - nincs megáldva!

Kiss József: Nehéz órában

Nincs istenáldás a frigyünkön,
De arról mi nem tehetünk:
A véletlen - egy perc szeszélye
Szabja meg egész életünk.

Megesett szívem, lelkem rajtad,
Hogy láttalak bús-szenvedőn,
Tehetek róla, az irgalmat
Leküzdni hogy nem volt erőm?

Esengő, szelíd pillantásod
Megbontá álmom s eszemet:
Tehetsz te róla, hogy másképen
Tán pillantanod sem lehet?...

És egyre tart még az igézet,
De nyitja, ah, már nem titok:
Én istenem! mi lesz belőlünk,
ha e varázs majd tűnni fog!...

Kiss József: Egy sír



Valahol messze,
Valaha régen,
Megástak egy sírt
Temető-szélen.
Fája elsüppedt,
Hantja behorpadt,
Ki nyugszik ottan,
Azt én tudom csak -
Én tudom csak.

Nem jártam arra,
De odaszállnék:
Nem láttam soha,
De rátalálnék:
Valami titkos
Erő él bennem,
Az megmondaná:
Merre kell mennem -
Merre kell mennem.

Te alszol ottan,
Édes jó anyám!...
Kietlen gond közt,
Sivár éjszakán. -
Ha éltem sorát
Meghányom-vetem:
Hej, azt a sírt be
Meg is könnyezem -
Be megkönnyezem!

2010. március 12., péntek

Kiss József: Magány

Te vagy a hűség, te vagy a jóság,
A béketűrés és a szerelem!
S ami fényes és tiszta e földön,
Azt mind a te képedre képzelem.

S mi a mesében gyermeki és bájos,
Az a te vonásid viseli mind:
Mesék szelíd hamupipőkéje!
Ím képmásod itt áll s reám tekint!...

De mikor a gondolatnak szárnyán
Messze szállok - te nem jöhetsz velem,
S a csodákat, miket lelkem látott,
Tenéked hasztalan mesélgetem.

Mosolyodban nem lelek üdülést,
És szívem, lelkem olyan csüggeteg:
Tán a csillagokban volt megírva,
Hogy én örökké egyedül legyek!

Kiss József: Egy pillanat

Lemondtam fényes álmaimról,
Melyek kísértek útamon
És szárnyat adtak lépteimnek -
Ezentúl már nem álmodom.

És lemondtam büszkeségről,
Meghajtom mélyen derekam,
Lázongó lelkem szenvedélyét
Álcázza bókoló szavam!

Fogadtam örök szegénységet
És únott munkát éj-napon,
Hazug mosolyt a borus arcra,
Midőn könnyekre szomjazom.

Gyötrelmes, kínos pillanat volt,
De nem volt több: egy pillanat!
S kiért lemondtam és fogadtam,
Kitártam néki karomat.

Keblemre dőlt a halvány gyermek,
Nyakamba fonta két kezét...
Ne tudja meg ő soha, soha
E pillanat történetét!

Kiss József: Dalaim

I

Enyém a dal, mely költöző madárként
Kóvályog az égen,
Azok a tördelt, szomorú hangok
Oly kedvesek nékem.

Azok a tördelt, szomorú hangok
Egy élet átkáról regélnek,
De mig szól a dal, én magam sem hiszem
Többnek, mint regének.

II

Ó adjatok innom Léthe vizébűl,
Aludni szeretnék, oly álmos vagyok,
A mámoritalra lelkem kibékűl,
És pihenést lelnek e roncsolt tagok.

Kicsinylő mellőzés eltipró gúnyja,
S mit a bántó gőg tép: a milljó sebet:
Csak legyen e két szem egyszer behúnyva:
E bohó szív mindent megbocsát, feled.

De mégse, nem!...Aludni még korán van!
Álomra hajló pillák ti, ne még!...
Elébb hadd lássák északfény-pompában
Ragyogni lelkem mély költészetét.

Bódító virágból kötöm füzérem,
Munkába veszítek majd éjet-napot,
S rideg, száműzött királynál büszkébben
Odadobom nektek - aztán meghalok.

Kiss József: Ajánlás

Nem adatott nékem fennszárnyaló ének,
Zengni daliákat, régi dicsőséget, -
Mélázó honfibú lágy zengzete bongva
Bele nem cseng az én útszéli dalomba, -
Akinek nevére honfi szíve dobban,
Az én árva nevem nincs az ő sorukban,
S hírem, dicsőségem tetszik csak olyannak,
Mint vándor bohócé, akit megtapsolnak,
Midőn ponyvát terít és bukfencet árul
Dologtalan népnek olcsó mulatságul.

Ó pedig szeretlek, én földem, te drága!
Mint talaját a fa, hol elhullt virága.
Lelkem minden szála tehozzád van kötve,
Úgy fogódzik belé áldott, szent rögödbe.
Cordélia-módra szerettelek mindég
És viseltem érted a gúny Nessus-ingét.
Kitagadva jártam időtlen-időkig,
Sajnáltad éntőlem éltető emlőid.

És amerre jártam, vadonról-vadonra,
Kőből volt a virág, fagyból a hegy orma,
És nyomasztó magány, míg a szem elláthat -
Sasok útja, melyen a sas is elfárad...

Dadogtam egy-két dalt nyugtalan álmomban,
Félig elkacagtam, félig elzokogtam:
Java része beleveszett a viharba,
Ha felsír, talán az én nótám siratja.
Lassú könny szivárog végig az orcámon,
Nem tudom, de lehet, én azt is sajnálom.
Mi sajnálni való van egy elmúlt álmon?
Mi sajnálni való egy pár letört szárnyon?

Halk bizsergést érzek olykor a szivemben,
Valami megmozdul, amit eltemettem.
Akit eltemettek, magát megbecsűlje,
Fel ne akaródzzék napfényes derűre.
Dalok töredéki! maradjatok nyugton!
Nem sokára, érzem, magam is lenyugszom,
S mi itt félbeszakadt és zaklatott engem,
Majd egy más csillagon talán tovább zengem.
Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5