A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csokonai Vitéz Mihály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csokonai Vitéz Mihály. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 3., kedd

Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz


Az egész világ feléledt,
S az elérkezett tavasznak
Örömére minden örvend:
Csak az egy Vitéz nem örvend.

Enyelegnek a juhnyájak,
Tehenek, lovak futkosnak,
Dalol a pacsirta s a pinty:
Az egész berek homályja
Zeneg édes énekekkel:
Egyedül csak én kesergek.

Itthon, a kinyílt mezőkben,
Ligetekbe, rétbe, kerten
Hiacintok illatoznak,
Tulipánok ékeskednek,
Mosolyognak a virágok:
De mi kedvem a tavaszban,
Ha az ő viráginál szebb
Lili nem virít ölemben?


2014. május 25., vasárnap

Csokonai Vitéz Mihály: Parasztdal



Ama fejér nyárfák alatt,
A part felé,
Sűrű rekettye közt vezet
Egy róna bé.
Óh! mert ez a hely énnekem
Irtóztató:
Ott egy vityilló, abba' nyög
A szép Kató.

Hiszen no csendes este van,
Nincs semmi szél:
Mégis hogyan, hogyan rezeg
A nyárlevél.
Oh szép Katóm! nem reszket úgy
A nyárlevél,
Mint én teérted reszketek:
Hová levél.

Katóm! Katóm! ki sem jöhetsz
Te tán soha,
Úgy bécsukott az a guta
Vén mostoha,
Miolta szép orcáidat,
Szép violám,
Ottbenn az ajtósark megett
Megcsókolám.

T'od, azt hazudtam volna neki:
Csak a pipát...
Hogy a manó el nem vivé
A vén szipát!
El sem hivé, rá sem hagyá
Egy szómat is:
Kikergetett, s lelúgozá
Subámat is.

Azolta erre jönni is
Nem mertem én:
Tudod, pemetén jár az a
Puruttya vén.
Csak itt nyögök hozzád, Katóm!
E fák alatt:
Tudom te is nyögsz a setét
Kémény alatt.

Füstöl, galambom! füstöl a
Kéményetek:
Mert tán bizony nagyon alá
Tüzeltetek,
Héj, héj, az én szivembe' is
Nagy tűz vagyon:
Héj, héj, azért sóhajtok én
Ilyen nagyon.

De még az Isten módot ád -
Tudom hogy ád -
Kimentlek én, vagy meggebed
A vén anyád.
Ha máskülönben nem lehet,
Felégetem
Azt a vityillót, s őtet is
Belévetem.

A szivem is majd meghasad,
Kedves Katóm!
Hogy képedet még csak nem is
Csókolhatom.
Szegény legény vagyok: de csak
Egy csókot adj:
Ihon van a szűröm, nesze,
Gatyába' hagyj.

De már reám setétedett
Az éjjel is:
Mégis csak itt kesergek én
Potomra is.
Bús sorsomat kesergem én
S a szép Katát.
Rózsám, aludj' helyettem is -
Jó éjszakát!

 

Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor



Estve jött a parancsolat
Violaszín pecsét alatt.
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.

Éppen akkor vált el tőlem,
Vigan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:

Mikor bús trombitaszóra
Ülni kellett mindjárt lóra,
Elindulván a törökre:
Jaj! talán elvált örökre!

Sírva mentem kvártélyáig,
S onnan a kertek aljáig.
Indult nyelvem bús nótára
Árva gerlice módjára.

Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem:
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.

A lelkem is sírt belőlem
Mikor bűcsűt veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borult, s megcsókolt.



Csokonai Vitéz Mihály: A szeplő


Mint egy megért boróka,
Mely tiszta hóra hullott:
Mint a delin fehérlő
Rózsába bútt bogárka:
Mint a korinti szőlő
A cúkoros kalácson:
Úgy bársonyollik, oly szép,
Oly édes, oly kerekded
Szeplőcske Lilla mellén.

Ez az a kies szigetke
Amelybe a szerelmek,
Ha keble tengerének,
Téjhabja közt förödtek,
Enyelegve szárogatják
Hajok vizes aranyját.
Ti szóljatok, reája
Hullt csókjaim! ha méltó
Dühödés-e Lilla mellén,
Egy földi nimfa mellén
Imádni az hibát is?

Csokonai Vitéz Mihály: Egy eleven rózsához


Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál:
Még nagyobb diszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.

Rózsaszinnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.

Látta kellemid Cythére.
Látta, és irígykedett,
Hogy pirosló lába vére
Képeden büszkélkedett.

Hófehér tekintetednek
Hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák ferednek
Tiszta téjhabok között:

Szűz melled fehér ölére
Ők is úgy mosolyganak,
Mint mikor rózsák tövére
Gyöngyvirágot raktanak.

Rózsa vagy te, rózsa lészel,
Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel
Hogyha van tövisked is!

Rózsa! engedd hadd heverjek
Éltető bokrodba' már,
S édes árnyékodba' nyerjek
Fészket én rideg madár!

 

2014. március 6., csütörtök

Csokonai Vitéz Mihály: A reggelről

 

Már alélve pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Melly már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedzi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amellyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Mellyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amellynek piros rózsából rakott
Óltárára hint le a hajnal harmatot,
Mellyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek:
Mellynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlongnak.

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5