A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arany János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arany János. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 6., szerda

Arany János: A legszebb virág


Szép virág a rózsa, hát még a bimbója!
Mert az ég harmatja mindennap mosdatja:
Szép virág a szűz lyány innepnapra kelve:
De legszebb virág a haza szent szerelme.

Nem terem az kertbe', a fekete földbűl,
Sem a virágágyból soha ki nem zöldűl:
Csak terem az épen az ember szivében,
Az ember szivének legislegmélyében.

A gyökere pedig vértől nedvesedik,
Ha lankadni kezd is vérrel öntözgetik:
Öntözzük, locsoljuk ezt a szép virágot!

Ez gyümölcsöz nékünk édes szabadságot.

Arany János: Sírversek a szalontai temetőből


1

Sötét éj van, melynek
Virradása nincs,
Csontomon nem csörög
Nehéz vasbilincs,

Mégis rabként nyugszom
Mélyen föld alatt,
Lelkem elrepült, de
Testem itt maradt.

2

Álom, álom, hosszu álom,

Ébredését várom, várom.

2015. április 29., szerda

Arany János: Hatvani (népmonda után)


Kitelt az év, a perc lejára,
Hogy Debrecen hires tanára,
Mint vérrel esküvé egy rossz nap,
Átadja székét - a Gonosznak.

Az ifjuság tömöttebb rendben
Gyűl össze a hálóteremben,
Meghatva titkos borzalomtul,
Midőn az éji óra kondul.

Nincs semmi nesz. Hallgatva várnak
Jöttére a tudós tanárnak,
Ki a fekete könyvben olvas,
S kohán arannyá válik a vas.

Mi sors vár rád a csillagokban,
A csíziónál tudja jobban,
Bölcsek kövét régóta birja,
Nap- s holdfogyatkozást megirja.

Télen, szobában, érlel dinnyét
Csiklándni a vendégek inyét,
S asztallábból, mint varázslás,
Csapon dől a tokaji máslás.

A szobapadlón vizet áraszt,
Hogy nem lelsz egy tenyérnyi szárazt,
Sikolt, ugrál a női vendég:
De a viz egyre árad mindég.

Mert ezt kétségtelen forrásból
(Ki más után, ki hallomásból)
Az ifjuság vallotta szentnek:
Vénebb diákok nem füllentnek.

Most e percet borzadva várja,
Midőn belép hires tanárja,
Nincs semmi zúgás - légy ha rebben
Meghallik a népes teremben.

Sötét az éj. Künn vad vihar dul,
A szélkakas meg-megcsikordul:
Benn ösztövér gyertyák lobognak
Elősejtelmén nagy dolognak.

Az asztalon pedig halommal
Egy gólyalábu cirkalommal
Sötét, kormos edények állnak:
Eszközi bűvös mágyiának.

Ott serpenyő, ott szerteszéjjel
Kisebb-nagyobb szelence, tégely,
Üvegcső, lombik és retorta...
Tán a - majd megmondám ki hordta!

Mellettük egy magasabb állvány,
Fából csinált rezes nagy bálvány.
Üvegtányérral, mint malomkő:
S ha hozzáérsz megüt a mennykő.

De im az ajtó, tudniillik
A műterem ajtója, nyílik
S jő a tanár, miként szokása...
Nem a tanár! csak képe-mása.

A suhogó fekete öltöny
Halkal sepert végig a földön,
És kezdi, mint dologhoz értő,
Beszédjét a ravasz kisértő.

De, mint ama bölcs csízióban,
Homály uralkodik a szóban:
Mi a planéták befolyása?
Mit jósol a tenyér vonása?

Kik e s ama jegyben születnek,
Sírnak-e többször, vagy nevetnek?
A telihold, a görbe ujság
Szeszélyiből mi a tanulság?

Ha tigris a medvét lebirja,
(Mikép Alberus Magnus irja,
Vagyis ha két érc egybeolvad)
Hogy áll elő más oktalan vad?

Mind e csodát kifejti bőven
S mutatja tűzön, serpenyőben:
Sok görbe szám s ABRACADÁBRA
Firkáitól hemzseg a tábla.

De, amint egy gonosz planétát
Rajzolna, elejti a krétát:
Egy kis deák (röstebb a nagyja)
Utána szökken és feladja.

Hanem...egek!...az ifju sápad,
Meglátva egy pár csodalábat:
"Lóláb!" suttogja félelmiben,
"Lóláb!" fut végig a teremben.

S egyszerre, mint vihar zugása,
Dördül az ének harsogása,
Merész hangon, őszinte hitben:
"Erős várunk nekünk az Isten!"

És mind magasbra szárnyal a szó,
Üvölt a discant, búg a basso,
Mikéntha Luther lelke szólna:
"Ha e világ mind ördög volna!"

Egy pillanat...kénkőszag érzik,
Hová lett a kisértő? nézik:
Hűlt helye a tanári széken,
Maga?...tán már pokolfenéken.

De a tanár jő, a valódi,
(Többé vele nem bir Asmódi)
S mi a természet zára, nyitja?

Isten-dicsőségül tanitja. -

Arany János: A vén gulyás


Egy pohár bor a kezében,
Bora elfoly, keze reszket,
Vén gulyás ül karszéken,
Mult időkre emlékeztet.

Hosszú évsor nyomja vállát,
Száz esztendőt emlegetnek:
Elég volna hagyománynak,
Elég volna történetnek

Ifj'urakkal iddogál sort,
Kik, mint gyermek a toronyra,
Oly bámulva, oly szédülve
Néznek e nagy életkorra.

Elgondolják, hogyha évök
Összeraknák hárman, négyen,
Az ha lenne olyan lépcső,
Ami e tetőig érjen.

S elgondolják, hogy kedélyre
Három-négy sem ér ez aggal,
Ki nevet, iszik, danolgat
Tréfaűző ifj'urakkal.

"Azt a régit, Marci bátya!"
S felkurjant a kedvenc nóta,
Kit tudná hányadszor fúja!
És ki tudná, hogy mióta!

"Hej Nagy-Kőrös híres város,
Ez s ez ottan a nótáros..."
De az mégsem oly keserves,
Mint a: " gonosz komiszáros."

Erre még most is neheztel,
Nem felejti a vén pásztor:
Sok borsot törhettek egymás
Orra alá, egyszer-másszor.

S ki a rövidebbet húzná,
Az ellenfél, hol azóta?...
Csak a Marci bácsi ajkán
Élteti egy öreg nóta.

Így danolgat, így beszélget
Ama régi jobb időrül,
Közbelopván egy-egy rejtélyt
Hol tinórul, hol üszőrül.

Körben ülnek hallgatói
S egyik így szól ingerkedve:
"Hát a halál, - Marci bátya?...
Volna-e már hozzá kedve?"

Nem felel rá: most az egyszer,
Úgy tesz, mint aki nagyot hall,
Néz sokáig a padlóra,
S döfödi az ónas bottal.

Végre homlokát felütve
Néz merően, szól nyugodtan:
"Beszámoltam minden ősszel,
Kárban soha nem maradtam.

Egy borjúfark sem hibázott,
Ennyit sem tud rám a gazda:
Még apjának, nagyapjának
Sem volt soha rám panassza."

S leül biztos öntudattal,
Hogy rendén a számadása.
Nem hiányzik-é majd végül?
Nem én dolgom, - azt ő lássa.

S ujra felpirul kedélye,
Hadd busúljon aki káros:
Jót iszik rá és felkurjant:
"Hej Nagy-Kőrös hires város!..."

Arany János: Árva fiú


Árva fiú sír az ablak alatt,
Ifi'asszony a szobában múlat.
"Anyám, anyám! hideg van itt,
Bocsáss be,
Bocsáss be."
"Megállj, poronty...megyek ki csak,
Megállj te!"

Ifi'asszony gyújt lobogó lángot,
Süti annál a csöröge-fánkot.
"Anyám, anyám! eressz be már,
Ehetném,
Ehetném."
"Csak ezt is még a föld alá
Tehetném!"

Árva fiú marad a sötétben,
Özvegyasszony kedvese ölében.
"Anyám, anyám! nem tudom én
Mit látok,
Mit látok:
Félek nagyon: ne oltsd el a
Világot!"

Temetőben árva fiú apja
Lepedőjét, szemfödelét kapja.
"Anyám, anyám! az Isten szent
Nevére,
Nevére!
Amott jön az édesapám
Fehérbe."

Kimene az özvegyasszony éjjel,
Veri fiát a vizes kötéllel.
"Ne bántsd, ne bántsd, gonosz r.....!
Az árvát,
Az árvát:
Te ölted meg, te adod meg
Az árát.

Temetőben csendes az én házam,
Jobb neki ott énvelem egy házban:
Oda viszem karon fogva
Magammal,
Magammal:
Ne bánjon így senki az én
Fiammal!"

S ifi'asszony elszalad egy ingben:
Ismeri őt a faluba' minden:
Körül, körül csatangol a
Temetőn,
Temetőn.
Szegényt, szegényt szánd meg uram

Teremtőm!

2015. április 19., vasárnap

Arany János: Rangos koldus


Csak hiába! elmaradt az
A világtól, aki vén:
Tudta nélkül nagy "fejlődés"
Folyt le, s foly e sártekén.
Demokrata lett az úrból,
A koldus meg rangra vágy, -
Hát'szen úr ki más legyen, ha
Többé nincs úr, se jobbágy?


Másszor ő is csak szegény volt,
Nyomorult, szánt, megvetett:
Nem is igen "ámbiálták"
Akkor ezt az életet:
Most közülünk minden tizből
Egy e szép pályán halad:
Sőt, ha így gazdálkodunk, még
Többségben is lesz a had.

Ne gondolj az utca-sarkra,
Oh ne! édes olvasó:
Aki ott áll, az nem koldus,
Az szegény szánnivaló:
Könyörülj meg sántán, bénán:
Éhező gyermeknek adj:
("Ezernyit" igér a Könyv -
Hanem ez uzsora nagy.)

Koldus őnagysága hozzád
Bekopogtat egy napon,
(És ez egy nap sűrün fordul:
Kezdi bókon, hírlapon:
Hogy olvasta rólad ezt, azt...
S míg kártyáját forgatod,
(Mert beküldte: Chevalier N. N.)
Hogy' fogadd el? nem tudod.

Mutat ordót, bizonyitványt,
Köz- s magános levelet:
Ha vendég jön, azt kivárja,
Négyszemközt marad veled:
Szemlesütve és zavartan
Ülsz, mint vádlott a padon:
"Ily nagy úron mit segít az
Én csekély szolgálatom?..."

Erre ívet von ki zsebből,
Szép a kalligráfia,
S megmutatja, hogy hová kell
A nevét beírnia,
Ki Deákkal és Tiszával
Óhajt lenni egy lapon:
"Mi jótékony célra?" kérded:
Nemes a cél, mondhatom:

"Egy dicső ház végső sarja -
(Tudja: Várna meg Mohács...)
Nem lehet, ha birtok már nincs,
Sem szijjgyártó, sem kovács.
Volt, igaz, még egy tenyérnyi:
De a rozsda és aszály...
No meg Homburg, s a zsidóság...
Hanem a rang: az muszáj."

Végre látod, az egészből
Hogy mi lóg ki: a "fizess!"
Fanyalogva mondod:"Itt van
- Nem telik sok - pár tízes."
Te örülsz, hogy így kiszurtad
(Ami nem volt) a szemét:
Ő örül, hogy a népkonyhán

Meglesz mára az ebéd.

Arany János: A tamburás öreg úr


Az öreg úrnak van egy tamburája,
S mikor az ihlet s az unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
A múlatja magát vele négy fala közt.

Nem figyel arra deli hallgatóság,
Nem olyan szerszám, divata is óság:
Az öreg úr ( fél-süket és fél-vak),
Maga számára is lopva zenél csak.

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,
S mit összelopott mai zene-költő,
Öreg úrnak egyről sincs tudomása:
Neki új nem kell: amit ő ver más a'.

Mind régi dalok, csuda hangmenettel:
Váltva kemény, lágy, - s magyar a némettel: -
Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

Nyers, vad riadás...mire a leglágyabb
Hangnembe a húr lebukik, lebágyad',
Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...
Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő
- Tiszta remekké magába' szülemlő -
Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,
Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

Olykor egy-egy ének nyújt neki vigaszt:
A hitujítás kora szülte még azt:
Benne a tört sziv, bűnt-vallva, leverve,
Vagy erős hittel Istenhez emelve.

Mindezt öreg úr, nem mintha kihozná
Kopogójábul - csak képzeli hozzá:
S ha nem sikerül kivitelben a dal:
A két öreg szerszám egymásra utal.

De azért nem tűri rajta meg a port:
Emlékezetes neki minden akkord:
Egy hang: s feledett régi dalra émed -
Szövege cikornyás, dallama német.

Az öreg úr így, dalai közt élve,
Emlékszik időre, helyre, személyre:
Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta
Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.

Néha egy új dalt terem önkint húrja,
S felejti legott, már ő le nem írja:
Később, ha megint eszébe ütődik:
Álmodta-e, vagy hallotta? tünődik.

Sokra bizony már alig viszi dolgát:
Ő is " mindennap feled egy-egy nótát":
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.

Gyakorold is, amit valaha tudtál,
Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál:
Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre,

Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.

2015. április 14., kedd

Arany János: Nem kell dér...


Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készül.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen

A szegény lomb és fő!...

Arany János: Még egy


Mit is akarsz?...nézz az időre:
Ősz van, s neked bús télre jár,
Szemedben köd lett a sugár,
Dér, hó leszállott a tetőre.

Nyílhatnak a fán csalvirágok:
Nem lesz érett gyümölcse már: -
Hallgat minden dalos madár:

Csak - a beszédes liba gágog.

2015. április 8., szerda

Arany János: Csalfa sugár


Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem tavasz:
Kis lány, ne sohajts még:
Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
Letarolja fagy:
Lány kora nyílását
Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,

Hogy már oda van!

Arany János: Vándor cipó


Kinek nyúlfarknyi a reménye
S többé se kér se vár sokat:
A multban él, ez ócska lom közt
Tesz-vesz, keresgél, rakogat.
Emlékeimmel ilykor én is,
- Mint rongya közt egy vén szipó -
Elbibelődöm: ilyen emlék
Ama fentírt vándor cipó.

A tékozló fiú regéjét
Sokan csináltuk újra már:
Én nem vagyont, kincset pazarlék,
(Apámnak is lett volna bár!)
Hanem jövendőt, biztos állást,
Meg ami erre útnyitó,
Légvárak-, ábránd- s délibábért...
Tanulság: egy vándor cipó.

Hogy aztán a goromba élet
Jeges zuhannyal önte le:
"Megyek - kiáltám - vészes út ez,
Vissza megint bölcsőm fele!"
Ma fizetés-nap: húsz forintra
Jut húsz krajcár "proporció":
Harminc gyalog mérföldre abból
Kifutja...egy vándor cipó.

Mondám s tevém? - a dél-ebéd már
A nagy országuton lele:
Sebaj! kinek hátán a háza
És kebelén a kenyere.
De majd az estve!...hátha rablók...
Eh! nincs velem sok földi jó:
Egy zsebkendőbe minden elfért:
A gárdrob és vándor cipó.

Egy bot talán jó volna mégis -
Ahol egy tört "lógó" darab!
Ettől ugyan valódi medve
Nem fél, de képzelt megszalad.
Most éjszakára fel, a "bércnek"!
Előttem rónaszéki só
Megy sok szekéren: biztosabb már
A vándor és vándor cipó.

Kérdik: ki és mi? hova mászkál?
Hang csúfos, a nyelv idegen:
Szepeg biz ő, s azt mondja: dászkál,
Most hazaindult betegen.
Bükkös tetőre éjjel kifognak,
Pór-ék: megöklel, mint tinó:
De tűznél, mit kazalba raknak,
Jólesik a vándor cipó.

Hűs hajnalon ( még mind üressen
Lógtak ki a járom-szegek)
Bucsút köhintve, megiramlva -
S a késő hajnalig, megyek.
Ott száraz ágból, korcsma végin,
Lombsátor a közös "ivó":
Ott deszka-pad lapít deszkává,
S párnám csak a vándor cipó.

Hanem a szép táj bűvöl így is.
Oh, ifju könnyedvérüség!
Ím ott dűlőnkint a hegyoldal
Hamar-szivárvány színben ég:
Lent, sziklavölgyben, fakupával
Csurgó kinál, oly csábító!
Az útas keble megtelik...de
Bezzeg fogy a vándor cipó!

Bérc elmaradt: tölgyes lapályon
Visz útam, napja már negyed:
Tölgy sincs azontúl, - visszanézve
Látom csak a kéklő hegyet.
Posványban, mint lomha sertés,
Ferdőzik az ecsedi tó:
Rekkent a hév nap, útas izzad,
Bár könnyű a vándor cipó.

Egy híd megől hajdú behajszol,
Gazdája kérdi: "Útlevél?"
Az nincs bizony, - de iskolából
Van bizonyitvány, még kevély.
Az isten áldja! elbocsátott,
Lévén maga, mint neve: Jó:
Így szabadult a "fogdmeg-eddmeg"
Körmébül vándor és cipó.

Égő homokban, itt a "város", -
Amott a nagy kollégyiom
Hátall ki, mint szamár a nyájból:
Maradj te, zárt paradicsom!
Hogy szem ne lásson, félre csaptam
Egy útcán ( neve is "Csapó"):
Pénz nincs, kerűlöm a "kenyér-sort":
Pedig hol a vándor cipó!?...

Az elfogyott, erőm is elfogy:
Már útban egy egész hetem: -
Itt pap lakik, tán könyörül is:
Bezörgetek - nem tűrhetem!
Elborzadék...ha rám rivallna:
"Pusztulj csavargó, naplopó!"
S lekaptam újjom' a kilincsről:
"Adj lelket még, vándor cipó!"

Elérem végre a szülőhont,
Fedd és gunyol rokon, barát.
Csak egy nem: az anyai szívnek
Érzem üdítő sugarát.
Ezt nem felejtém soha, ámbár
Lettem suhancból nagyapó,
Ezért méltattalak dalomra
Téged, szerény vándor cipó.

2015. február 25., szerda

Arany János: Szibinyáni Jank


Ritka vendég Rácországban
Zsigmond, a király, a császár:
jól fogadja István vajda,
István, kinek apja Lázár:
hét egész nap látja dúsan,
becsülettel, emberséggel:
nem felejti, ki a gazda,
s nem felejti, kit vendégel.

Majd vigasság: zene, tánc, bor
tartja ébren a földházat,
majd ujudvar, öklelés áll, -
hangos erdőn nagy vadászat:
száz tülök szól, hajt az eb s pór,
nyomja össze a vad berket,
szorul a rés, a lovag lés,
íja pendül, ménje kerget.

Áll a hajsza, vége-hossza
nincs vetélgő hetyke dicsnek:
„Magyar a magyar” Zsigmondnak,
„Szerb a szerb” Lazárevicsnek:
„Ámbár – mond ez – udvaromnál
van egy apród, csak parányi:
az magyar lesz!...Erdély szülte,
neve Janko Szibinyáni.”

„Hallod-e, Jánk”…! Ím azonban
zörmöl a gaz, reng a sűrü:
nagy csikasz vad ugrik föl, de
visszaperdül, mint a gyűrü –
„Hallod-e, Jánk! ím királyod
szeme látja – s ez jutalma,
hogy te nékem azt a farkast
megkeríted élve, halva.”

Rövid a szó – gyorsan hangzó
kisérője büszke jelnek:
de sokallja, meg se hallja,
már nyomúl a hősi gyermek.
Hol királya, még a tájra
szeme egyszer visszalobban,
s a vad állat meg sem állhat:
mind szoritja, űzi jobban.

S majd a róna sorompója
nyílik, amint hajtja ménjén,
majd eltűnnek a sürűnek
lombos, ágas szövevényén.
Itt gyalog száll – paripája
fel s alá nyerít gazdátlan:
szóla Zsigmond: kár volt, mégis!...
Szól a vajda: semmi! bátran!

Jank azonban mind nyomon van:
le, a völgynek, fel, a hegyre,
vadcsapáson, vízomláson
veri, vágja, űzi egyre.
A vad olykor hátra horkol,
foga csattog, szája résnyi,
majd, mint vert eb, kit hevertebb
ostor üldöz, szűköl és nyí.

Már az állat piheg, fárad,
nem az ifju, noha gyermek:
martalékát addig űzi,
míg ledobban, s vár kegyelmet.
A királyhoz és urához
rabul vonja, szégyenszemre:
szól a vajda: ez nem első!
Szóla Zsigmond: „Istenemre!...

„Tartom a just e fiúhoz!
Enyim a fa, az gyümölcse:
visszakérem. Te kegyelmed
ebben most már kedvem töltse.”
Nem oly hangon volt ez mondva,
hogy sokáig, vagy hiába…
Így került Jank, Szibinyáni,
Zsigmond király udvarába.

Ott idővel karral s fővel
Isten után vitte sokra:
másszor is még, többször is még
járt vadászni farkasokra:
Mint védője a keresztnek,
megrontója büszke tarnak,
idegen nép hőse is lett
derék hőse a magyarnak.

Most is vallják, egyre dallják
Szerbhon ifjai, leányi,
guzlicájok hangja mellett:
ki volt Janko Szibinyáni.
De a magyar ajakon is
neve, híre általános:
mert hisz él még…él örökké

a dicső Hunyadi János.
Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5