Ishikawa no Iratsume: Hold

Fölbukkan a felhők felett,
a fénye szétnyilall mesésen,
ezüsthálókat tereget,
ragyog a föld és az öböl
s a parton millió fövényszem,
mint drága ékszer tündököl.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

Oji: Dalocska

Hull a virág s köd, sűrű, tompa pára
ereszkedik Ivare szent tavára,
gágogva zúgnak el a vadludak.
Szivemre árnyak, ólmos álmok ülnek.
Ha majd jövőre újra itt repülnek,
nem hallom én mát többé hangjukat.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

Kibi no Makibi: Emlék

Most már kopasz, tarlott az ég,
a halovány, beteg tavasznak
virágai mind-mind elasznak.
De szilvafáim illatát,
bár szirmait a szél lefujja,
még őrzi a ruhámnak ujja
és lelkemen, mint álom illan át.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

Kakinomoto no Hitomaro: Éj

Hosszú az éj - oly hosszú, mint a fácán
ezüstös, hosszú tolla,
csak bódorog botolva
annak, ki egyedül virraszt ágyán.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

Nukada no Ókimi: Várakozás

Várok reád. A vágy epeszt.
Te jössz, te jössz. Hallottam ezt.
Te vagy. Hisz ösmerem e neszt.
Nem, bús szivem, kora öröm.
Csupán az őszi szél gonosz
játékát űzi, az motoz
a könnyü bambusz-függönyön.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

Sarumaru: Iharfa

Hogy bőg a hatalmas
hegységben a szarvas.
Hullatja vörös levelét az iharfa:
mért zajdul a bánatom őszi viharja?

/Ford.: Kosztolányi Dezső/