A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elbeszélő költemények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elbeszélő költemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 8., csütörtök

Semptei névtelen: Az Béla királyrul való és az Bankó leányárul


Halljátok meg mostan, régi dolgot mondok,
Az Béla királynak ideirül szólok,
És a vén Bankónak leányárul szólok,
Kit emlékezetért előtekben adok.

Parancsolatja lőn az Béla királynak
És utána való sok fő-fő uraknak,
Száz és hetvenhét szentelt vitéznek,
Hogy ők hamarsággal udvarhoz győlnének.

Ezt adták tudtára az vitéz Bankónak,
Ki vénsége miatt megnehezőlt vala,
Firfiúmagzatja nekie nem vala,
Kit küldhetett volna király udvarába.

Kilenc hajadon szép lánya nékie vala,
Mely között ifjabbik a legszebbik vala,
De járása neki firfi-módra vala,
Felele atyjának, ő ezt mondta vala:

"Én szerelmes azyám, borotváltasd hajamot,
Huszármódra mostan csináltasd ruhámot,
És énvelem adjad a te jó lovaidot,
És velem bocsássad sok jó szolgáidot.

Én a te fiad levén: Budára felmegyek,
Királyhoz udvarban helyetted felmegyek,
Minden tisztességet én ott megjelentek,
Mint illék fiadnak, én ott úgyan tészek."

Hamar felkészété leányát az atyja,
Bankó elereszté király udvarába:
Mikor jutott volna király udvarába,
Béla király látá, nekie így szóla:

"Mely igen ifjú vagy, kin nagy csodám vagyon,
Te szép tekintésed leány-módra vagyon:
Te járásod neked firfi-módra vagyon,
Hogy én megérthessem, akaratom vagyon.

De honnat való vagy, és kicsoda vagy te?
Énnekem megmondjad és megjelentsed te, -
Mert ha leány volnál, igen szeretnélek,
Budánál, mindeneknél inkább becsülnélek."

Király parancsolja az fő-fő uraknak,
Hetvenhét ötvenegy szentelt vitézeknek:
Buda piacára hamar kimennének,
Orsót, rokkát mind vennék, vegyenek.

Úgymond:"Ifjú vitéz hogyha leány lészen,
Orsóra, rokkára tekinteti lészen:
De ha firfi leszen: mellette elmegyen,
És fényes fegyverre neki szeme leszen."

Hetvenhét ötvenegy vitézek menének,
Buda piacára mulatni jövének:
Orsóra, rokkára nem akara nézni,
Hanem a szép fines fegyverre szemléli.

Ifjú vitéz felvőn egy szarvas kézíjat,
Az idegben vete nagy szép hosszú nyilat:
Hamar általvonta két ujjal az nyilat:
Ezt művelte vala vitézek láttára.

Ismeglen mondának vitézek mindnyájan:
"Jer, lőjünk az cílhoz zálogért mindnyájan."
Vitézek az cílhoz lövének mindnyájan,
Ő közölök az cílt senki nem találván.

Legutolszor löve vén Bankó leánya,
Az cél közepébe egyenest talála:
Övé lőn mindjárást vitézek zálogja.
Mondának vitézek mindgyárást azomba:

"Te vitéz ifiú, jer, vessünk most követ!"
Mindnyájan vitézek elvették az követ:
Legutolszor vette vén Bankó leánya:
Vitézeknél tovább egy singnyivel hajta.

Az hetvenhét vitéz ötvenegy magával
Mondanak mindjárást:"Jertek, fussunk pályát!"
Mindjárást megfuták vitézek az pályát,
Utolszor indula: elíré az pályát.

Harmadszor felvevé az vitézek zálogját:
Az Bankó leánya így jelenté magát.
Vitézek mondának ismeglen az ifiúnak:
"Jer, ölönk mindnyájan mi az boritalnak."

Vitézek fejenként asztalra ülének,
Vén Bankó leányát köztök leöltetének:
Az Bakhus istennek áldozni kezdének,
Mind fejenként hamar elrészegedének.

Vén Bankó leánya még józanon vala,
Felvőn egy szép kupát, kiben jó bor vala,
És a vitézekre azt köszönte vala,
Király egészségeírt azt megitta vala.

Mindnyájan vitézek királyhoz menének,
Felséges királynak ígyen felelének:
"Nem leány az vitéz, hanem kurafia,
Mert minket meggyőze az vín Bankó fia.

Az cílhoz lövésben ő minket meggyőze,
A pályafutásban abban is meggyőze,
Az kőhajtásban is felette meggyőze,
Az boritalban is ő minket megnyere."

Ezt hallván a király, igen csodálkozék
Nagy csudatételén az ifjú vitéznek.
Végre ő magában sokat gondolkodék,
Bankó leányának hogy ő megmondaték.

Végre monda király mind a vitézeknek:
"Az fördőben menjünk mindnyájan, vitézek!"
Fördőben ölének mindnyájan vitézek,
Fölséges király is ott vala közöttek.

Fördeni nem akar vén Bankó leánya:
Az fördőben király ott ül, ígyen szóla:
"Miért nem föridel, vén Bankó leánya?"
Föridni együtt vélek parancsolja.

Felele királynak vén Bankó leánya:
"Te hatalmas király! csodálkozom rajta,
Netalán nem tudod én kesergő búmat:
Az én vén atyámra való nagy gondomat?

Ím , látod kezemben atyámnak levelét,
Kiben írja nekem nagy keserűségét:
"Törökök, tatárok minden váraimot
Égettek, rabolják minden tartományimot."

Ezt hallván a király, hamar felszökölék,
Hadván ferödését rajta, elmélkedék,
Fenszóval ezt mondja Bankó leányának,
Az vitézek előtt, ő jó szolgájának:

"Siess, fiam, haza, oltalmazd földedet,
Te szép váraidot, te szép örökségedet,
És az te atyádnak tápláljad vénségét,
És engedelmes légy, hallgassad beszédét!"

Ezt jó neven véve király ő felségétül,
Szép ajándíkokat vőn királyi felségtül:
Az Bankó leánya hamar elkészöle,
Az ő szolgáival mindjárást erede.

Mikor beszörzöde szép könnyő gályában
Az Duna vizének aláfolyásában,
Hamar kapcsolja komoka dolmányát,
Királynak mutatá szép két almáját.

Az Bankó leánya ezt mondta királynak:
"Teremnek-e, király, te birodalmadban,
Az te szép kertidben ilyen drága almák,
Mint az én kertemben, kik előtted voltak?

Budára hoztam volt az két drága almát,
De nem tudtad, király, megszegni az almát!"
Felszóval kiálta, utána indíta,
Minden népének sokaságát indíta.

"Utána, utána, vitézek! Utána!"
Nagy szép folyó sajkán sietnek utána.
"Örök feleségem léssz! - király azt mondja, -
Tinektek fejenként királyné asszonytok!"

Jó Duna mentiben oly sebest megyen vala,
Mint az láthatatlan sebes szél futása,
Bíkével atyjához, vén Bankóhoz juta,
Minden ő járását őneki megmondta.

Az ő leányátul Bankó ezt hogy hallá,
Felséges királynak mint udvarlott volna:
Nagy fenn hahottával azon nevet vala,
Az ő leányának igen öről vala.

Horváttul magyarra nem régen fordéták,
Sebes Vág mentiben Sempte városában,
Rendelé egy ifiú gondolatjában,
Az istenhez való szerelmet mutatván.

Mikoron írnának ennyi esztendőben,
Az ezerötszázban és hetven esztendőben,
Kisasszony havának legelső hetiben,

Dicsértessék isten az magos mennyekben.

2014. október 2., csütörtök

Vecsey Sándor: Iréne


I.

Diadallal tér a szultán
Vissza kelet népe közé: -
A magyarral vitt csatában,
Sebeit most bekötözé.
Válthatatlan zálog gyanánt,
Viszi a legszebb magyar lányt.

Sok törökvér folyt el érte,
Ki fenmaradt a csatából,
Ha a magyar golyótól nem:
Kapott sebet a leánytól…
De a véres harcznak ára:
Balassa szép unokája.

* * *

A Latorcza vize mellett,
Búsan halad egykét csatlós,
S hű csatlósok élén búsan
A szép ifju Drugeth Miklós.

Eltörődve, kimerülve,
Megyen haza Homonnára,
A Drugethek véren szerzett
Fényes ősi birtokára.

Megfutá a Kárpátokat,
Fölveré a rengeteget,
Összejárta bérczeit és
Összejárta a völgyeket.

Járt a török táborában,
Szolnok s Szécse vára táján,
Álmezében a szerelem
Kifog Allah katonáján.

Olly sokat ment, olly sokat járt,
S nem tudja, hogy szive lánya,
A szultán szép kerevetén,
Stambul háremében várja.

II.

Megy a szultán háremébe,
Szíve dobog, szíve érez,
Annak, ki sok szépet ölel,
Ismeretlen érzés még ez.
-      Ott ül virágokat füzve,
Halványan a hárem szűze.

Sok letépett rózsa közt a
Liliom még illetetlen,
És a szultán épen ottan,
Áll meg vele szemtül szemben: -
Nem ollyan-e e pillanat,
Mint mikor ölyv galambra csap?...

Ámde most tán szive vonza, -
Keble mint a habzó tenger,
Ugy tekintget mint a ki a
Napba nézni nem igen mer.
Enmaga is kérdi talán:
Ő-e a rab vagy a leány?...

Nyugtalanul és félénken,
Veti szemét a leányra,
S szép leányról kezében a
Legszebb virágbokrétára.
S olly nyájasan, a mint tudja,
A virágot oda nyujtja.

-      Vedd, fogadd el e virágot, -
Mond a szultán, esdve kérve:
-      Szép hazádból hoztam én ezt,
Magam voltam oda érte.
S szép Iréne arcza kigyul,
Reszketve a virághoz nyúl.

De amint kinyujtja kezét,
Egy gondolat, - s visszavonja:
-      A virágot elfogadni,
Jó szultán még kora volna…
S mond magában a szép leány,
Dacz, szeszély itt segít talán.

Láng fut el a kényúr arczán,
Égeti a szégyen pírja,
Szerelme és szégyenének
Vívó harczát alig birja.
De erőt vesz a remény rajt:
Azt hiszi, hogy szereti majd.

S esdve fordul ujra hozzá:
Játékot ne üzz szivemmel,
Szomjuhozik lelkem rád és
Szerelemnek szerelem kell.
Szép virág, te szép tulipán,
Kebelére tűz a szultán.

-      Ki kell nyilni a virágnak
Mielőtt keblönkre tűznők, -
Mond kaczéran szép Iréne,
Míg a szultán csak nézi őt.
…Úgy, úgy szultán…teszi hozzá,
S bűbájosan mosolyog rá.

-      Szép Iréne, bűvös angyal,
Szép Iréne én szeretlek -
Szól a szultán – vágyával a
Szenvedélyes szerelemnek,
Mondd mit adjak, - kérd országom,
S tiporj lábbal koronámon.

-      Nem kérek én szultán semmit,
Szívével beéri a hölgy,
Nem vágyom én magasra, szebb
Szabadon a virágos völgy.
Messze innen apám, anyám
És szerelmes ifju vár rám.

-      Ki az, a ki szíved birja,
Ki az, a ki útam állja?! -
Fölkeresem, hogy Mohamed
Véres átka szálljon rája.
S a kényúr mint fergeteg kel,
Sebzett, sértett szerelemmel.

III.

Háremfőnök, a fekete
Sámsund megyen a szultánhoz,
S kérd a szultán: szép Irénről
Sámsund nekem mi jó hirt hoz?

Szelídül-e a szép gyermek,
Épülnek-e palotái,
Van-e elég gyöngye, pénze,
S csillogó fényes ruhái?

-      Pénze, gyöngye s mindene van,
Szelídül is a szép gyermek -
S mond még Sámsund mindent mi csak
A szultánnak hizeleghet.

-      Szép Iréne kedvtelése
Legyen Sámsund legfőbb gondja,
Teljesüljön minden vágya,
Szeszélye és gondolatja.

Épüljenek palotái,
Mindenütt fény, s pompát lásson: -
Ékszer, arany szelídít tán
A szeszélyes daczos lányon.

-      Sok arany és sok ezüst kell -
Mond Sámsund – a szép leánynak:
Nem akarja mondani, hogy
Mennyi kell abból magának.

-      S nincs-e ezüst s arany elég? -
Sól a kényúr fellobbanva,
- Elszáradt-e a kéz, melly a
Vörös zsinórt eddig fonta? –

-      Leleményes s bölcs felséged! -
Sámsund csak parancsod várja, -
Mond a ravasz fekete bég,
Vigyorogva a szultánra.

-      Küldj sinórt a vén basáknak,
Sarczot kell a népre vetni,
Paradicsomba vágyik, hát
Le kell előbb vetkeztetni.

IV.

Járnak kelnek az országban
Csauzok és komoly agák,
Balassa szép unokája
Szerelmesét tudakolják.

De hol ember, a ki tudná,
Mit Drugeth is csak úgy sejtett,
Járatlanok útai a
Titkon szövött szerelemnek.

Lombok közé rejtőzik az
Édes ajku fülemile, -
A magasba repülő sas,
Ki tudja hol, merre csap le?! -

És mit érne, ha tudnák is,
Gyülekeznek már a hadak,
Drugeth erős harczra lészül,
Zemplén gyenge vára alatt.

Achmet a vérszomjas basa,
Szólnok felől tart Zemplénnek,
Olly tulnyomó erő ellen,
Lesz dolga a leventének.

Hallik már a hadi lárma,
Közeleg sok vitéz jancsár: -
De a háromszínű zászlót
Drugeth is megragadta már.

S megy utána a nemesség,
Száguldnak szép paripáik,
Úgy ülik a lovat most is,
A mint ülték ősapáik.

Kardjukat is úgy forgatják,
S nem is próbálnak vele mást,
Mint a mit tud valamennyi,
Huszárosan a hatvágást.

És foly a vér, mint a patak,
A jó török imádkozik, -
Az úristen csak néz, csak néz,
A huszár meg káromkodik.

Előbb mindig káromkodik,
Az az egy jó meg van benne: -
De ha már vág, aztán nem néz
Se istenre, se emberre.

Végére is jár a harcz már, -
De a zászló csak úgy látszik,
Mint mikor a zivatarból
Egykét villám még czikázik.

S eltün végre a zászló is
Sűrü füst és porfellegben,
- Nem ember, csak is birná
Megvédeni annyi ellen!! - -

V.

A Seraillhoz közel, ékes
Palotában,
Balassa szép unokája,
Ott üldögél egy magában.

Kelet sok szép drága gyöngye
S tulipánja,
Jegyajándék gyanánt vannak
Fölrakva kis asztalára.

Ámde nincsen még keletnek
Ollyan gyöngye,
Mint a millyet szép Irén sír
Magyarország legszebb hölgye.

Pedig sok van megengedve
A mi másnak
Tiltva van itt világában
A sok vallásos szokásnak.

…De mi zaj ez, honnan e nem
Szokott lárma?...
Nyitogatja ablakait,
S néz ki Irén az utczára.

Néz, s mit érez, azt nem tudja,
Hanem az sok -
Vonulnak az ablak alatt
Szomorún a magyar foglyok.

Egy tekintet fel a hölgyre, -
S egy onnan le, -
-      Kicsordul a viszont látás
Örömének fájó könnye.

VI.

Napra nap jő szép Irénhez
Naponta a szultán eljár,
És a szultán mindig kérdi:
Szép Iréne szeretsz-e már? -

S szép Iréne mindig mondja:
Talán, talán, de most nem még…
- Szép Iréne együtt hagy el
A türelem és reménység.

- Csak türelem és reménység -
Szép Iréne pajzán szépen,
- Drugeth Miklós is ezt mondja -
Most magában – mindig nékem…

A szerelem nyit magának
Pokolba és mennybe útat,
Szép aranyért, szép pénzért az
Eunuch is csinál útat.

S hogy az időt húzza Irén,
Új és újabb vágy- s szeszélylyel,
A szultánnál mindig mint egy
Bűnös istenasszony lép fel.

- Türelemről szól a szultán?...
-      S meddig kell még nekem tűrni, -
Szól Iréne – mikor fog még
Nyárilakom felépülni?

Mennyi öröm várna ott ránk,
S mennyi élv! de mind hiába, -
Nem lehet boldog Iréne
Nem teljesül semmi vágya.

Nincs számára csigája s egy
Igaz gyöngye a tengernek,
Ujjaira gyémánt gyűrük
S sétájára függő kertek?...

Hasztalan vágy, hiu ábránd!...
Jól tudom, de másként lenne,
Ha mint én tudnék szeretni,
A szultán is úgy szeretne…

- ne tovább, ne, szép Iréne! -
Nézz, és olvass szemeimben,
Nem látod-e mint szeretlek,
Mint gyult ki a láng e szívben.

Mint a tikkadt föld az esőt,
Szomjuhozom édes csókod,
Meddig bánsz te igy velem még,
Mikor leszek már én boldog.

Vagy szívemet tépd ki ó hölgy!
Vagy szeress már, és enyém légy: -
S viszonz a hölgy: - szultán te most
Egész a lelkemből beszélsz.

Igy szeretlek, igy érzek én, -
Azt nem mondja, hogy ki iránt…
Többször szokta ingerelni
Szép Iréne igy a szultánt.

Szép Iréne gúnyaidnak
Lesz-e vége? – esd a szultán, -
Csak ajkad hadd érintsem,
Csak egy csókot adj most szép lány!...

S kéjjel vonná kebelére,
De mosolygva kisiklott már.
- nem ugy szultán – viszonz a hölgy -
A csók nálunk a szívvel jár…

- Játékot ne üzz szívemmel, -
Fenyegetve szól a szultán
- Fergeteg lesz a zefírből
S a bárányból vad oroszlán.

Mondj, követelj mindent mit birsz,
Teljesülend minden vágyad, -
…De azután szép szultána
Leszakasztom a virágot. - -

VII.

Sok jó magyar s hős levente
Nyög bilincsen már Stambulban,
S mennyi van még szíjra fűzve
Stambul felé útban.

Látni köztök vénet, ifjat
S gyermekekkel síró nőket,
A durva a kemény bánás,
Keseríti őket.

Nyugovóban a nap is melly
Szép Irénnek ki van tűzve,
Hogy a kéjvágy az erőszak
Kebelére tűzze.

Közeleg is már a kényúr,
S mond: Szép Irén üdvözöllek,
Vágyaid betöltve vannak,
E nap legyen ünnep.

…S most egy csókot szép Iréne!...
Sorsod felett dönt a válasz, -
Szenvedélyem és szeszélyem
Örvényein állasz.

- Ha ha szultán!...Fenyegetni,
Mikor épen csókot kérünk: -
Tudd meg mi nők a halálos
Szeszélytől sem félünk.

- Üdv a kárhozat! – dörg a kényúr,
S átkarolja vágyó szívvel,
Alig bír már a föllázadt
Égő szenvedélylyel.

- Szép Iréne jer karjaimba,
Hadd csókollak, hadd ölellek, -
Allaht s Istent Hívj segélyül,
Most már az se ment meg.

…Vissza szultán! – sikolt Irén,
Kipirul és sápad arcza,
S kis tőrét enkebelére
Fölemelve tartja.

De kihull a tőr kezéből,
S szól: - hallod a zúgó lármát?!...
Nézd, - a koldus szolganép, hogy
Töri össze jármát…

- Vér folyik a palotában!...
Rémülve nyit Samsund ajtót,
…Fuss uram fuss, a foglyok is
Leverték a békót.

S felzúg a zaj mint az orkán:
Fagy a szultán heves vére,
…El innen el, még van idő,
Mondja a jó Iréne.

- Veszve vagyok! – zúg a szultán,
S ha én halok, halj te is meg!...
- Villám jön igy a viharból,
A mint most jön Drugeth.

- Drugeth, Drugeth!...kiált Irén,
S repes szíve örömében,
Zivatarából a szivárvány,
Igy támad az égen…

- Nem aranyból készül a kulcs,
Jó szultán a nő szívéhez, -
Csak az a kéj a boldogság,
Mit a szív is érez -

Mond Irén a hárem szűze,
S hangja a nép zajába vesz.
- S itthon a legszebb magyar lány
Legszebb menyecske lesz.


Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5