A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dsida Jenő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dsida Jenő. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 29., vasárnap

Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás



Tarka virágnak
illata kábít –
Édes a méz mit
 kelyhe kínál:
Lebben a lepke,
Röppen a méh –
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett: -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! –
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket…

Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! –
Hírdeti minden,
Hírdetem én is,

Itt a tavasz!

2014. november 17., hétfő

Dsida Jenő: Tündéri éjben érkezel



Várlak reggel.
Várlak délután.
Este
fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

Csillogó buckák
zizegve rohannak.
A szél
hörögve lengeti hosszú hósörényét.

Zuzmarás utakon át
tündéri éjben
érkezel
kunyhóm elé, északifény leánya.

Prémek vattáznak
bolyhosan, fehéren,
szájad
piros melegén pihék halódnak.

Zöldfényű csillag
reszket hajadban
s szánad előtt
felhőt zihálnak a rénszarvasok.

Dsida Jenő: Jövendő havak himnusza



Üdvözlégy, tiszta hó,
végtelen fehérséggel felszikrázva,
sötét, fagyos és hosszú éjszakákon
derengő fénnyel bíztató –
Üdvözlégy, áldott tiszta hó!

Üdvözlégy, némaság,
melyben angyalos pihék szállingóznak
és feszül, lüktet százezer ujjongás
mint égfelé-tárthavas ág –
Üdvözlégy, puha némaság!

Üdvözlégy, sejtelem,
korcsolyázatlan jövendőnk vidéke,
messze-érző álmunk
szánkázik néha csendesen –
Üdvözlégy, szűzi sejtelem!

Üdvözlégy, Eljövő,
ki sáros, szürke, sivár világunknak
mondod, takarva bolyhos hermelinnel:
-      Aludj, torony! Aludj, tető!
Üdvözlégy, titkos Eljövő!

2014. november 10., hétfő

Dsida Jenő: Törpefenyők jaja


Opálos árnyak a bérci bordán,
töprengő törpefenyők.
Úgy elfogyott az élet
idefenn!

Szürkés fehérség, csend, hideg,
az ég peremén szúró csillagok
a néha robogva, zuhanva dörgő
lavinák.

A fenyők szélsóhajokat küldenek
idegen, messzi síkokra:
jaj nekünk, magányos fáknak,
jaj nekünk itt a tetőn!

Apáink dárdás üstöke még
a felhős egekbe döfött, -
unokáink már ki sem látszanak
a hó alól.

2014. október 28., kedd

Dsida Jenő: Bucsuzásra


Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

A maradó, az ir
és néha-néha sir
és néha messze néz –

A mese vége mégis
örök-szomoru, szent-egy:

Van, aki itt marad,
van, aki elmegy.
Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5