Fuzúli: Leila és Medzsnun (részlet)

Medzsnun szerelmi vallomása

Szólt Medzsnún: Tündér termetű leány,
Száraz bozótra, hej, tüzet ne hányj!

Engem felgyújt már halovány árnyad,
Fogytán türelmem, hogy hozzád járjak.

Jaj, jázmin-keblű, már pihenjél meg,
Ne vesd rám fényét arcod tükrének!

Ily kicsinyeknek, testetleneknek,
Mi hasznuk, hogyha tükörbe lesnek?

Szememben fény volt, hej, húri, aznap
Szememnek arcod tükrét nem adtad.

Nehezebb immár tégedet látnom -
Mért állsz elémbe mostan, virágom?

Frigyünket Allah erőssé tette,
Lelkem lelkeddel egyesítette.

Látásra vágyam már nékem nincsen -
A hiuságtól mentsen az isten.

Jaj, te szív-rabló, örömet én már
Kaptam lelkemben, jaj, lelkemért kár!

Hosszú ideje, lelkem elszálla,
Más lelket rejt már testemnek sátra.

Kedves, testemben te vagy a lelkem,
Fény vagy szememben, vér vagy eremben.

Engem magamtól elválasztottál -
Felmutatnálak, kinek ragyognál?

Te vagy, ki bévül töltesz meg engem,
Nem is vagyok már, csak te vagy bennem.

Te vagy, ki most is bennem sugárzol,
Megmenekültem mindenki mástól.

Ha én volnék én, te hol lakoznál?
S én is mi volnék, ha te nem volnál?

Mikor tevéled vagyok már telve,
Kereshetem a világon szerte

Léted jeleit, magamtól távol,
Kutathatom, de meg nem találom.

/Ford.: Kónya Lajos/