George Bacovia: Lila alkony

Mély őszi alkony, lilaszín…

két nyárfa ring a tájék távolában

-      apostolok lila miseruhában -
a város is mély lilaszín.

Mély őszi alkony, lilaszín…

tolong az úton lomha és kacér nép,

a tömeget is lila színnek vélnéd.

A város is mély lilaszín…

Mély, őszi alkony, lilaszín…

A réten régi vajdák haja lebben,

ősök ballagnak lilaszín menetben,

a város is mély lilaszín.

/Ford.: Szemlér Ferenc/

Alexandr Blok: Vihar előtt

Végsőt lobbant az alkonyat.

A napkorong felhőkbe csúszik

s a fellegek felizzanak

fenségesen, mikor búcsúzik.

A ködlő távolban amott

baljós ég komorul, alatta

forognak néma viharok

jós tűz-szemükkel villogatva.

A föld csak vár dermedten, és

tompa dübörgés rázza-rázza,

s már akaratlan reszketés

ereszkedik karcsú fákra.

Lecsap a vihar, megleli

zsákmányát villámtűz-szemével,

első haragos könnyei

ideérnek az éji széllel.

/Ford.: Lator László/

Guillaume Apollinaire: Az éji szél

Ó nyögnek a fenyők és csúcsuk összeér

S közöttük jajong a mérges déli szél

S a zúgó éjen át vadul kacagva kóbor

Tündérraj harsonáz a szomszédos folyóból

Attis, Attis, Attis illetlen s tiszta báj

Téged csúfolnak ők nevedtől zeng a táj

Mert fáid egyikét gót szélvész dönti ép le

Mint antik had riadt erdő fut új vidékre

S hogy a forduló fenyők lándzsái hajlanak

Sötétbehullt faluk töprengenek hallgatag

Mint szűzek aggok és költők s akár a szikla

Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad

Keselyű csap le majd alvó galambjaikra.

/Ford.: Radnóti Miklós/

Guillaume Apollinaire: Május

A Rajnán csónakon a szép május lebeg

Nők néztek odafenn a villogó hegyélen

Oly szépek vagytok ám e csónak oly tünékeny

Ki ríkathatta meg a parti füzeket

Nos egy kilombosult gyümölcsös elfagyott itt

A friss cseresznyefák szitáló könnyei

Kit úgy szerettem én annak a körmei

Holt szirmuk mind az ő szemhéjára hasonlít

A parton szamaras kordé döccent tova

Mögötte pár cigány poroszkált s a nyomában

Egy medve, egy kutya meg egy majom soványan

S közben a rajnai szöllők közt messze lágyan

Valami indulót dalolt egy fuvola

Május a gyönyörű roskadt romok falára

Vadszöllőt futtat és vadrózsaágakat

Fut a rajnai szél a nádak inganak

Hajlong a fűz s a dús szöllő pucér virága.

(Ford.: Rónay György)

Leopoldo Lugones: A tenger

A tenger csupa mohó hími éhség,

csípőd körül, mint szarvasbika bőg,

s mint roppant kar, óvón ölel a föld

sötét szegélye. Bús, opálos fény ég

szemed hártyáján, hajadon – s e tört

csillámok közt, mint csillagos fehérség

őrzöd a haló esték fényességét,

mely soká ring a víztükör fölött.

Akár a melled, lüktető ütemmel

duzzad egyetlen hullámmá a tenger,

magához ránt egy párductáncu forgón

s morgó, garázda szavakkal becéz,

s hogy finom combjaid közé hatoljon,

hegyesre mered habja, mint a kés.

/Ford.: Timár György/

Stefan George: Júliusi bánat

Virágos nyár, még gazdag az illatod:

fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,

a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,

nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek

a búzaföldek szűz rögein pihen,

körötte munka, meztelen aratók, és

apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát

s az ő kipirult homlokára a

kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül

nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.

Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomju mezőn,

s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt

a sok virág, a sok-sok szép virág.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

Edgar Allan Poe: Álmodom

Gyakran egy lugasról álmodom:

rajt: surrogó madárhad:

ajkad e lugas: a lombokon

zengő szavak tanyáznak.

Szemed az égre nyíl: ragyog

s rámhanyatlik kihülve:

halálra csüggedt csillagok

zuhannak így az űrbe.

Szived - a szived! - felsír szavam,

s álmodom, mint már százszor:

kincsről, mit nem vehet meg arany,

a mit megvehet: csillogásról.

/Ford.: Képes Géza/