Szerencsés nap. Ma töltöttem be a tizenkettedik évemet, és jó atyám adott egy új veretű ötkoronást. És azt mondta végül:
- E szent napon köss egy nagy és bölcs fogadást, rád bízom, mit. És az a fogadásod folyton a szemed előtt ragyogjon életednek további útjain.
Az ötkoronáson vettem: tízen töltött bonbont, tízen berlini kéket, húszon karmint, és egy japáni skatulyát, kulcsosat. Elzárom a naplómat a lányok orra elől.
És sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az a nagy és bölcs fogadás, hogy azért nehéz se legyen, és mégis előttem ragyogjon életemnek további útjain.
Végre is azt a fogadást kötöttem, hogy én nem fogok megházasodni sohase.
Szerencsétlen nap.
A latinból elégtelenre feleltem, és hiába mondtam, hogy tegnap a születésem napja volt, a tanárnak az semmi!
És volt még tizenkét fillérem, és hazajövet mazsolát vettem vigasztalásul. És Emma rögtön, amint beléptem, aszongya:
- Mi történt veled?
Meg Etel is:
- Mi történt veled?
- Semmi.
- Sírtál! Látom a szemedrül! - mondja Emma. - Megint beszekundáztál.
Még Jolán is.
- Hallgassatok - mondom -, mert úgy összekuszálom a frizurátokat!...
És el is árultak volna, de szerencsére jött Iza néni a Mártával, és Mártának új ruhája volt, csipkerózsa színű, és attól megfeledkeztek rólam.
Szerencse, hogy itt volt ebéden is Iza néni a Mártával. Így az árulkodás elmaradt. És káposzta volt, és jó anyám még többet mert a tányéromra, mint szokott. És jó atyám rám dörmögött:
- Micsoda finnyálkodás ez! Meg fogod enni!
És megettem.
És Etel gonosz örvendezéssel pislogott rám. És Emma is, Jolán is. Szép testvérek! De még a kuzenem is. Szép kuzenek!
És jó atyámon is láttam, hogy megsajnált a gyötrődésemben, jóakaratúlag szólt a káposzta után:
- Ernő tegnap töltötte be a tizenkettediket.
És Iza néni is megköszöntött. Márta is. És Márta is megcsókolt. Ha nem az asztalnál történik, biztos, hogy beleharapott volna a fülembe.
És azt mondja jó atyám:
- A fogadás?
- Megtörtént - feleltem.
- No, és mit fogadtál?
Haboztam, de aztán elszántan vágtam ki:
- Azt, hogy én nem fogok megházasodni.
És még kinevettek.
Csak jó atyám helyeselte, és ez nekem elégtétel volt. Aztán Iza néném faggatott, hogy:
- Miért?
- Azért - feleltem -, mert én ismerem a nőket.
És megvetően pillantottam a lányokra.
Szerencsés nap. Délben ananászparfé.
Ma délután Veszprémiéknél. Miklós olajfestéket kapott. Megnéztem, hogyan festenek olajjal.
Hát az impozáns, az a sok festék és vászon és állvány, de mégse célszerű, mert a festék becsurog a festő keze szárán. És eltökéltük, hogy művészek leszünk.
Náluk jó: öten vannak, és mind fiú.
Szerencsétlen nap.
Intő: latinból, földrajzból.
Jó atyám megdorgált, és példaképül állította elém Emmát és a húgaimat, hogy azok milyen jól tanulnak.
Nem felelhettem, mert nem szereti olyankor, de Etel könyörgött délután, hogy írjam meg az írásbelijét.
Mit köszönhet a nemzet Hunyadi Jánosnak?
- Kéne? - mondottam elkeseredetten. Én vagyok a rossz tanuló, a családi szamár és egyéb kétlábú, oktalan állat, és én kölcsönözgessem az eszemet nektek, ragyogó példaképeknek! Énnekem hízeleghettek...
- Jó - felelte Emma -, holnap én sütöm a mandulás kiflit, és csak azért is kevés lekvárt rakok bele!
És mégse csináltam meg neki.
Közönséges nap.
Etelnek a gyakorlatát megírtam.
És a lányok ma vették fel először az új tavaszi ruhájukat.
És Emmának mégis rossz kedve volt, mert azt mondtam neki:
- Olyan fakó vagy, mint a sületlen cipó.
Nem hitte, de Etel is mondta:
- Még a szád széle is színtelen.
És jó anyám küldött, hogy üljünk ki a levegőre, az erkélyre.
És Emmának csakugyan megjött a színe az erkélyen, hogy olyan piros lett, mint a főtt rák. És ahogy ott ülünk az erkélyen, arra sétál egy buta képű katona.
- Nézd - aszongya Etel -, a Zulu!
És nevet.
Nem értettük először: mit nevet?
És aztán világosabban mondta:
- Nem látjátok! A mészárosunk kutyája... ihihihihi... beállott katonának.
És igen nevettük, mert szakasztott olyan volt, mint a Zulu.
Emma meg bosszús volt ránk, hogy azt mondja:
- Nem illik!
De nem engedtük magunkat neveltetni.
És én mondtam, hogy Zulut bizonyosan gyomorgörcs bántja, hogy olyan keservesen forgatja a szemét fölfelé.
És majd megpukkadtunk nevettünkben.
- Ugass neki! - biztatott Etel. - Meglásd, visszaugat.
És én kihajoltam az erkélyen, és leugattam a szeme közé:
- U-u-u!
Majd megvesztünk.
És Emma bement dühösen, és árulkodott jó anyámnak, hogy mink a járókelőkre nevetünk, és ugatunk.
- Csak egy komisz katona volt - mentegetőztem.
- Nem igaz, mert önkéntes volt.
Hiába mentegetőztem, hogy Emma hazudik, a két húgom is mellette bizonyított.
Hát engem ugyan hívhatnak, hogy üljek ki velük az erkélyre!
Rossz nap.
Délben káposzta. És én soha többé Emmával nem beszélek. Csak jó szülőim előtt épp a legszükségesebbet, mert a kárminom elveszett, és mindenütt kerestem, és nem találtam.
És ahogy Emma vizet ivott, és utána megtörülte a száját, hát látom, hogy a zsebkendőjén egy meggyszín folt marad.
Csak elképedtem.
- Te loptad el a karminomat!
És az asztalához léptem, és kirántottam a fiókját, és kidőlt belőle minden. És ő mérges volt, és én is mérges voltam. És belekaptam a hajába. Etel meg léniával verte a fejemet, és Emma a képembe körmölt.
A nagy csatára jó anyám berohan, és hevesen elintézi, hogy még most is melegebb a bal arcom...
És én megmondtam mindent, és Emmának bizonyára még melegebb a bal arca, mint az enyém.
De jó atyám igazságosabb volt, csupán Emmát vette elő, hogy micsoda hallatlan romlottság: tizenöt éves leány, és a száját befesti.
És nézték, hogy a képe be van-e festve. De csak a szája volt.
És Emma bőgött, mint a havasi kürt, és mind a három leány bőgött, mint három havasi kürt, és bosszút esküdtek ellenem, de én nem félek.
Izgalmas nap.
Délután, ahogy az iskolából jövök, a házunk előtt Zulut pillantottam meg, ahogy ott ácsorog, és leskelődik fölfelé.
Engem várt persze. Nádpálca is volt nála!!!
Szerencse, hogy messziről megláttam. Kilestem, mikor hátat fordít, és beosontam.
Attól tartok, hogy reggel is lesni fog rám.
Rossz nap.
Ma már Jolán kért, hogy csináljam meg a számtanját. És jó anyám is rám parancsolt. És igen bosszús voltam, mert ők csak bábuznak, és én meg dolgozzak. Hát megcsináltam, de csak azért is hibásan.
Emma még mindig bibliai ábrázattal néz rám, és Etel se szólt hozzám egy szót se.
Csak annyit mondott, hogy azt mondja:
- Vége a testvériségnek!
- Béke hamvaira! - feleltem egykedvűen.
Legalább nem alkalmatlankodnak a szobámban. A Zulu reggel nem mutatkozott, de ebéd után, ahogy kilestem az ablakon, láttam, megint vár rám. Nem is mentem délután sehova.
Vegyes nap.
Ma ettük az első cseresnyét.
Délután ismét alig bírtam hazajutni: Zulu megint ott lesett a nádpálcával. Irtóztató bosszúálló ember lehet!
És ahogy tanulok itt a szobámban, és átpillantok a másik szobába, látom, hogy Emma ott ül egyedül a bábujával az ablaknál, és félve pillant körül. Gondoltam, bábuzni akar, mert már nem szabad neki, de azért mégis az ölibe veszi titkon, ha nem látjuk. Hát csak figyeltem, milyen ostoba, és ahogy felém is les, elkapom a szememet, és a könyvembe nézek, és kis idő múlva újra odalesek, hát valami levelet olvas igen pirosan.
Hamarosan levetem a cipőmet, és lábujjhegyen hozzá lopódzok, de a parkett ropogott, és ő ijedten markolta be a levelet.
- Adod ide?
- Nem!
És dulakodtunk, és ő végre is látta, hogy hiába erőlködik, el fogom csikarni a levelet, hát bekapta a levelet, és megette.
És igen dühös volt rám. Sírt is mérgében. És igen goromba szavakat mondtunk egymásnak. És végül azt mondtam neki:
- Utállak, mint a káposztát!
És még este is láttam, hogy csöpög a szeme, de hát mér bosszant engem?
Vegyes nap.
Emma ma se szólt hozzám, és biztos, hogy örökre haragban maradtunk volna.
De más történt.
Ugyanis egy dongót hajtottam a porolópálcával a szobában, és a dongó a mályvavirágos, porcelán lámpaernyőre szállt, és csak gyöngéden ütöttem rá, mégis az ernyő meghasadt.
És Emma látta, és örömtől ragyogott a szeme.
Könyörögtem neki, hogy ne áruljon el, és mindent megígértem neki, de ő azt mondta, lehetetlen megbocsátania.
De aztán bizonyára meggondolta az ügyet.
És este, ahogy jó anyám meglátta az ernyőt, haragosan kérdezte:
- Ki törte el?
És Emma nyugodtan felelte:
- Én törtem el, anyácskám, véletlenül.
No hát, hogy ezek a lányok... született mesterei a hazugságnak.
Izgalmas nap.
Zulu ma nem mutatkozott.
Mártáék voltak nálunk, és egy idegen leány, báróleány, aki fényképezőgépet hozott. És Mártán lilaszín új ruha, mivelhogy ma lett tizenkét éves. Szerettem volna kicsúfolni, de a fényképező leánytól nem lehetett, mivelhogy báróleány, és igen nagyra van a kodakjával meg a báróságával. Hát lefényképezett bennünket különféle csoportosításban.
És Emma kérte, hogy magányos mellképet is vegyen róla, de azt ne ragassza kártyára. És ahogy ült nagy szende ábrázattal, hát én meg mögéje lopakodtam, és a kezemmel szamárfület ábrázoltam a fejéhez.
És igen nevettek, és megmondták neki, és már több lemez nem volt a gépben. Hát annyira megharagudott, hogy engem neveletlennek kiáltott.
Én meg azért haragudtam meg.
Senkinek sincs joga arra, hogy engem neveletlennek kiáltson, senkinek a világon! Legfeljebb jó atyámnak és jó anyámnak.
Közönséges nap.
Zulu ma sem mutatkozott. Lehet, hogy valamelyik utcasarkon lesett, de nekem volt annyi eszem, hogy a kocsiút közepén mentem az iskolába, és gyakran hátrapillantottam.
Vagy megunta, hogy hiába leskelődik reám.
Délután látom, hogy Emma az ablaknál ül. Előtte két könyv felállítottan, és ír.
Nyitva hagytam az ajtót, hogy ha akar, szóljon, hát aztán oda is jött, és azt mondja:
- Haragszol még?
- Haragszom - feleltem.
És ő aztán könyörgött, és adott egy marok mandulát, hogy ne haragudjak, és nézzem át az írását, hogy van-e benne helyesírási hiba?
Megtettem.
Jó nap.
Festettem egy igen szép tigrist, amint áll a sás között, és mindenkinek tetszett, és jó atyám adott öt koronát, hogy tegyem rámába, és akasszuk az ebédlőbe.
Aláírtam, hogy Első művem; Tigris a vadonban. Dátum, név.
Rossz nap.
Ma el kellett mennem Emmáért, mert a cselédünk mosott. És ahogy az iskola felé andalgok a Borz utca sarkán, majdnem belebotlok Zuluba: alig háromméternyire volt tőlem.
Biztos, hogy galléron kapott volna, de elugrottam, elfutottam.
És Emma egyedül jött haza, és engem igen megszidtak, és uzsonnát se kaptam, csak Emma adott titkon egy fél zsemlyét.
Rossz nap.
Emmának ma volt az egzámenje, és Mártáék is ott voltak a vizsgán. Csak alig ismertem meg Mártát az új, pipacs színű ruhájában. Nem volt kedvem velük játszani, mert nekem meg holnap lesz meleg napom, és a latinból ha rossz kérdést kapok, elhasaltatnak.
És ott sugdosódtak az ebédlőben, és nevettek, és néztek rám be, és én mérges voltam.
És ahogy ott áll Márta a kép előtt, azt mondja hangosan, hogy én is halljam:
- Micsoda görhes macska ez? Talán szegényházi macska? És mért áll fogpiszkálók között?
És igen nevettek.
És Emma azt mondja rá:
- Nem macska. Olvasd el, alája van írva, hogy micsoda.
És megint nevettek.
Az ajtót nem volt szabad becsuknom, az ebédlő szellőzése végett. És evett a méreg.
És gondolkodtam, mit mondjak Mártának, hogy őt is egye a méreg?
Arra gondoltam, hogy szindetikont kenek a hajába, de ezt a fogásomat már ismerik. Tehát azt határoztam, hogy az Emma bábujának hátratekerem a lábát, az Etel görbe fésűjét kiegyenesítem; ráteszem a spórhertre, és kiegyenesítem. Mártának meg a ruhájára mondok csúfságot.
És fogtam a könyvemet, hogy lemegyek tanulni az udvarra, és azt mondtam neki:
- Pecsétnyomókkal kellett volna díszíteni a ruhádat.
Aszongya:
- Mér?
- Azér - feleltem -, mert olyan színű, mint a spanyolviasz.
És a lányok nevettek, és Márta elsápadt mérgében.
Izgalmas nap.
Családi séta délután a Margitszigeten. És Zulu ott ült egy fa alatt.
Rémület!
Azonnal fölkelt, hogy engem meglátott, és utánunk indult... Én rögtön előre kerültem, mintha a növények iránt érdeklődnék. Ő csak azt várta, mikor maradok hátra.
Vendéglőben a szomszéd asztalhoz ült. Oly dühös volt rám, hogy visszafelé is utánunk kullogott.
De nekem is van eszem.
Francia nap.
A lányok ma egy francia asszonyt kaptak, és nekem is tanulnom kell velük, de csak füllel.
És igen mulattam azon, hogy a víz franciául ló.
Ezentúl így fogom mondani a szobalánynak:
- Kérek egy pohár lovat.
Nagy nap!
Semmiből se buktam, csak az elégségesekért szidtak meg itthon, és példaképül állították elém a lányokat.
És én elkeseredtem, és azt mondtam, mikor jó atyám otthagyta az asztalt, hogy minden lányiskolára rá lehet tenni címerül egy szakajtót, és hogy Emma is két bével írja azt, hogy egyéb.
Ma vettem hat festéket és kagylót. És Emma ma délután kapta az első hosszú ruhát.
Büszke benne és csúf.
Péter és Pál.
Az önkéntes megint lesett rám! Egész délután itt ácsorgott a ház előtt.
- Várhatsz rám! - gondoltam.
Csak azért is kimentem a lányokhoz az erkélyre. És igen mulattam rajta! Micsoda buta ember!
És Emma, ahogy babrált a virágaival, egy rózsája véletlenül leesett.
Zulu fölvette, és igen hegyesen sétált.
És igen nevettük. Noha csak úgy a markunkba nevettünk, Emma mégis bosszús volt ránk. De nem törődtünk vele.
- Hozok ki egy szivarvéget - mondottam -, és levetem neki.
Erre Emma befutott, és elárult jó anyámnak.
Mióta hosszú ruhát visel, minden mulatságunkat elrontja.
Különös nap.
Ahogy ülünk a franciaórán, Emmát kiszólítja jó anyám.
Kis idő múlva Etel is kiszökik, hogy megnézze, ki jött. Elképedve tér vissza, és súgja:
- Képzeld: Zulu van itt.
- Az önkéntes?
- Az.
A vérkeringés megfagyott bennem. És amint az óra elvégződött, felszöktem a padlásra. Estig ott ültem a száradó ruhák és egyéb lomok között, és aggódtam. Biztos, hogy jó atyám megrak.
És a cseléd feljött a ruháért, és azt mondja:
- Mit csinál itt, úrfi? Mindenütt keresik.
- Ott van még a katona?
- Régen elment.
Igen szurkoltam, de csodák csodája, csak azt kérdezték, hol jártam? És jó atyám egy szót se szólt.
És Etel félrehúzott, és aszongya, hogy mond egy rettentő nagy titkot. És azt mondta, hogy Emmába szerelmes a katona.
Csak elámultam. Hogy lehet valaki Emmába szerelmes? Nem, ez lehetetlen!
Hátha valami pokoli szándékkal jött hozzánk, és azzal áltatja őket, hogy Emmába szerelmes.
Jó nap.
Összeszedtem minden bátorságomat, és némi vigyázatokkal bementem. Potykássy úr igen szívesen kezet szorított, és Ernő öcsémnek nevezett. Eleinte csak szemmel tartottam az ajtót a hátam mögött, de aztán láttam, hogy egy jámbor és ostoba emberrel van dolgom. Csak a katonaruha félelmes rajta. Voltaképp birtokos ő, és jogot is végzett állítólag, de bizonyára csak kegyelemből eregették át az osztályokon.
No, kitűnően mulattam rajta! Csak elnéztem, hogyan meregeti a szemét Emmára!
- Emmácska angyali lélek! - mondotta.
Ránéztem Emmára, hát olyan szenteskedve ült ott, hogy alig bírtam nyeldesni a nevetést.
Vidám nap.
Emma minden öt percben a tükörbe néz, és igen bosszús rám.
És délben is, hogy atyám kérdezte, hogy ki sütötte a túrós lepényt, hamarosan rámondtam:
- Az angyal.
És mink hárman nevettük, és jó atyám megszidott bennünket.
És én délután csak azért is így mondogattam:
- Harcsássi és kecsegéssi Potykássi Mihály.
És Emma majd megpukkadt.
Jó nap.
Miska bácsi ma civilben jelent meg, és rózsát hozott Emmának. Civilben szebb, mint katonaruhában. És igen jó ember. Azt mondta, hogy a tigrisem művészi alkotás, és hogy elvisz majd engem egy igazi művészhez, aki neki barátja, és aki igazi képeket fest, tanyai képeket, lovakat, ökröket, boglyát és juhot. De a művész most már nincs itthon: Szolnokon nyaral, a Hollósy társaságában.
Művészetnek napja.
Kerestem a képeslapokban tanyai képet, hogy addig is megpróbálom, és találtam is egy szép tanyai képet: kukoricahordás, és az előtérben ökrös szekér.
Mutattam Miska bácsinak, és neki is igen tetszett, de azt ajánlotta, hogy csak egy kis részt fessek belőle: például a bérest vagy az egyik ökröt, vagy csak annak a fejét. Aztán megint egy kis részt másik papirosra.
És lefestettem tízszeres nagyítással az egyik ökörnek a fejét. Csak a szarvának a színe nem sikerült. Ha Miska bácsi megint eljön, megkérdezem a színeket.
És jó atyámnak is igen tetszett, és adott két koronát, hogy vegyek rámát.
És aláírtam: Ökörfej a tanyán. Dátum. Név.
Közönséges nap.
Miska bácsinak igen tetszett a kép. És azt mondta, hogy az ökör szarvának a végét fessem feketére, az alját sárgásfehérre, a közepét meszesfehér színűre.
És egy percben, hogy csak én voltam velük a szalonban, és írtam, amiket mondott, megláttam, hogy a kezét csókolta Emmának.
No hát, ennek még sincsenek rendben a kerekei!
Rossz nap.
Mártáék voltak nálunk ebéden, és Mártán pitypangszín új ruha.
És igen kevélykedett benne, és irigyelte Emmát, hogy hosszú ruhája van és udvarlója.
És ahogy meglátta az ökörfejet, igen nevetett, és sugdosódott a lányokkal, és azok is nevettek, még Emma is.
És kérdeztem, hogy mi nevetni való van a képemen.
És Jolán megmondta, hogy Márta azt kérdezte, kinek a képe? És hogy azt felelték, hogy az én képem.
És dőlöngtek a kacagástól.
Hát én igen megharagudtam, és mikor Márta elment, fogtam a kalamárisom dugóját, és az ajtóban hozzákentem-fentem a szoknyához.
Közönséges nap.
Mától kezdve V. M. a naplómban azt jelenti, hogy Világtalan Miska, vagyis Vak Mihály.
No hát, ez az Emma hogy rászedi azt az embert!...
Hogy tudja játszani a komolyat, az okosat, az igaznyelvűt, az angyalt!...
Pompás nap.
Színházban voltunk, V M. hozott a szünetben egy nagy tasak kuglert.
És nekem igen tetszett a csupa gyémánt, gyönyörű királykisasszony.
És igen elcsodálkoztam, hogy azt mondták, hogy az csak üveg-gyémánt, és hogy a királykisasszony a szomszéd házmesternek a leánya. Csak ki van festve.
Jó nap.
Beíratás. Könyvek vétele. Délben szőlő és őszibarack. V. M. küldött a szőlőjéből.
Izgalmas nap.
Ebéden nálunk volt V M. meg az atyja. És V. M. megkérte Emmát, hogy feleségül veszi. És jó szülőim csak néhány nap múlva válaszolnak.
És én azt gondoltam, hogy ez képtelenség, de csak elhűlt a vérem, mikor este hallom, hogy bele fognak egyezni.
Ebből valami nem jó lesz!
Rossz nap.
Emma engem tacskónak nevezett, és én igen haragudtam.
Mert azt mondtam neki, hogy te, Emma, az a Miska bácsi becsületes, komoly úriember, és te elbolondítod. De mi lesz, ha hozzámégy, és te a szeme közé ásítasz, mint nekünk, és mindenképpen megösmer téged?
Veni sancte.
A mise alatt azon gondolkodtam, hogy felvilágosítom V M. bácsit, mert ha elveszi, másnap visszaküldi, mint jó anyám szokta a mészárosnak a rossz csontot.
És mondtam is Etelnek, hogy gyere, mondok valami igen bizalmasat, de esküdj meg. Megesküdött, aztán mondtam neki, hogy meglásd, ebből szerencsétlenség lesz! Mert darabig lehet színlelni mindent, de ha megösmeri Emmát, hogy micsoda álnok rosszcsont, baj lesz.
Etel is gondba esett, és elárult jó anyámnak, és jó anyám engem szamárnak nevezett.
Rossz nap.
Mindjárt az első felelési órán szekunda latinból.
És én mondtam, hogy nálunk varrónők fecsegnek, mert menyasszonyi ruhát varrnak, de a tanárnak az semmi.
Szinte előre tudtam, hogy ma délben káposztát eszünk.
Igen rossz nap.
Ma ott ültem darabig a szalonban, és hallottam, hogy Emma Misinek nevezi Miska bácsit, sőt egyszer Misicának is!
Csak elhűltem erre a vakmerő szemtelenségre, és este megint összevesztünk, mert én mondtam, hogy mersz te egy szakállas embert per Misi, Misica szólítani?!
És ő engem összecsacsizott, és én vissza, és jó anyám is ahelyett, hogy őt szidta volna meg, engem butázott össze, hogy mit avatkozok a dolgukba?!
Közönséges nap.
Emma könyörgött, hogy ne haragudjak.
Tudtam, hogy mi következik, hogy nézzem át a maszlagos levelét, és rakjam bele a pontokat és vesszőket, és javítsam a helyesírási hibákat.
És térden könyörgött, és puncstortát is ígért, végre is meglágyított.
És míg a pontokat és vesszőket raktam a levélbe, felkapta a bábuját, és avval táncolt.
Ezt látta volna Misica!
Igen izgalmas nap.
Az esküvő. Rajtam fekete új ruha. Összesen nyolcan. És Mártát nekem osztották.
Eleinte bosszús voltam érte, de ő virágot tűzött nekem a keblemre, és hízelgett, és mentünk karonfogva.
És én templomig nem fogtam fel komolyan az ügyet, csak akkor estem gondba, mikor az a jó balek áhítatos megindulással esküdte: - Soha őt el nem hagyom...
Hogy esküdhetik egy meglett ember ilyen meggondolatlanul! Hiszen nem ismeri Emmát.
Mi lesz, ha rájózanodik, hogy a csupa gyémánt királykisasszony voltaképp csak köznapi leány!
A nap legszebb része az uzsonna volt az esküvő után, és Mártának adták a tortának az egyik cukorrózsáját, ő meg titkon nekem csúsztatta. Ezért megbocsáttatnak az ő bűnei.
És aztán Emma elbúcsúzott V. M.-mel, mert Bécsbe utaznak, és onnan Velencébe, és Emma onnan már nem hozzánk tér vissza. És igen sírt. És jó anyám is. És mindenki.
Még én is!
De hát aztán arra gondoltam, hogy fölösleges vízpazarlás, iszen Emmát úgyse bírják ki sokáig.
Hetek múltak el.
És én mindennap várom rettegve, hogy Emmát hazaexpediálják. V. M. sógor igen jó ember, és sajnálnám, ha elveszíteném. De hát úgy látszik, még mindig nem látja Emmát.
Levél jött Emmától. Azt írja, hogy leszüreteltek, és hogy ő igen boldog.
No hát, még a macskának is kinyílik nyolcadik napra a szeme, de a Miska sógor szeme...
Jó nap.
Fél éve nem láttam Emmát. Alig ismertem rá, úgy meghízott. Mikor megérkeztek, elrémültem, hogy drámai jelenetek következnek, szóval hogy nagy zörgés lesz a háznál.
És nagy csodálkozásomra nem lett semmi. Miska sógor úgy hívja Emmát, hogy angyalom, galambom, az meg csak per te beszél vele, mint valami suszterinassal.
Ez az ember örökre megvakult.
- E szent napon köss egy nagy és bölcs fogadást, rád bízom, mit. És az a fogadásod folyton a szemed előtt ragyogjon életednek további útjain.
Az ötkoronáson vettem: tízen töltött bonbont, tízen berlini kéket, húszon karmint, és egy japáni skatulyát, kulcsosat. Elzárom a naplómat a lányok orra elől.
És sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az a nagy és bölcs fogadás, hogy azért nehéz se legyen, és mégis előttem ragyogjon életemnek további útjain.
Végre is azt a fogadást kötöttem, hogy én nem fogok megházasodni sohase.
Szerencsétlen nap.
A latinból elégtelenre feleltem, és hiába mondtam, hogy tegnap a születésem napja volt, a tanárnak az semmi!
És volt még tizenkét fillérem, és hazajövet mazsolát vettem vigasztalásul. És Emma rögtön, amint beléptem, aszongya:
- Mi történt veled?
Meg Etel is:
- Mi történt veled?
- Semmi.
- Sírtál! Látom a szemedrül! - mondja Emma. - Megint beszekundáztál.
Még Jolán is.
- Hallgassatok - mondom -, mert úgy összekuszálom a frizurátokat!...
És el is árultak volna, de szerencsére jött Iza néni a Mártával, és Mártának új ruhája volt, csipkerózsa színű, és attól megfeledkeztek rólam.
Szerencse, hogy itt volt ebéden is Iza néni a Mártával. Így az árulkodás elmaradt. És káposzta volt, és jó anyám még többet mert a tányéromra, mint szokott. És jó atyám rám dörmögött:
- Micsoda finnyálkodás ez! Meg fogod enni!
És megettem.
És Etel gonosz örvendezéssel pislogott rám. És Emma is, Jolán is. Szép testvérek! De még a kuzenem is. Szép kuzenek!
És jó atyámon is láttam, hogy megsajnált a gyötrődésemben, jóakaratúlag szólt a káposzta után:
- Ernő tegnap töltötte be a tizenkettediket.
És Iza néni is megköszöntött. Márta is. És Márta is megcsókolt. Ha nem az asztalnál történik, biztos, hogy beleharapott volna a fülembe.
És azt mondja jó atyám:
- A fogadás?
- Megtörtént - feleltem.
- No, és mit fogadtál?
Haboztam, de aztán elszántan vágtam ki:
- Azt, hogy én nem fogok megházasodni.
És még kinevettek.
Csak jó atyám helyeselte, és ez nekem elégtétel volt. Aztán Iza néném faggatott, hogy:
- Miért?
- Azért - feleltem -, mert én ismerem a nőket.
És megvetően pillantottam a lányokra.
Szerencsés nap. Délben ananászparfé.
Ma délután Veszprémiéknél. Miklós olajfestéket kapott. Megnéztem, hogyan festenek olajjal.
Hát az impozáns, az a sok festék és vászon és állvány, de mégse célszerű, mert a festék becsurog a festő keze szárán. És eltökéltük, hogy művészek leszünk.
Náluk jó: öten vannak, és mind fiú.
Szerencsétlen nap.
Intő: latinból, földrajzból.
Jó atyám megdorgált, és példaképül állította elém Emmát és a húgaimat, hogy azok milyen jól tanulnak.
Nem felelhettem, mert nem szereti olyankor, de Etel könyörgött délután, hogy írjam meg az írásbelijét.
Mit köszönhet a nemzet Hunyadi Jánosnak?
- Kéne? - mondottam elkeseredetten. Én vagyok a rossz tanuló, a családi szamár és egyéb kétlábú, oktalan állat, és én kölcsönözgessem az eszemet nektek, ragyogó példaképeknek! Énnekem hízeleghettek...
- Jó - felelte Emma -, holnap én sütöm a mandulás kiflit, és csak azért is kevés lekvárt rakok bele!
És mégse csináltam meg neki.
Közönséges nap.
Etelnek a gyakorlatát megírtam.
És a lányok ma vették fel először az új tavaszi ruhájukat.
És Emmának mégis rossz kedve volt, mert azt mondtam neki:
- Olyan fakó vagy, mint a sületlen cipó.
Nem hitte, de Etel is mondta:
- Még a szád széle is színtelen.
És jó anyám küldött, hogy üljünk ki a levegőre, az erkélyre.
És Emmának csakugyan megjött a színe az erkélyen, hogy olyan piros lett, mint a főtt rák. És ahogy ott ülünk az erkélyen, arra sétál egy buta képű katona.
- Nézd - aszongya Etel -, a Zulu!
És nevet.
Nem értettük először: mit nevet?
És aztán világosabban mondta:
- Nem látjátok! A mészárosunk kutyája... ihihihihi... beállott katonának.
És igen nevettük, mert szakasztott olyan volt, mint a Zulu.
Emma meg bosszús volt ránk, hogy azt mondja:
- Nem illik!
De nem engedtük magunkat neveltetni.
És én mondtam, hogy Zulut bizonyosan gyomorgörcs bántja, hogy olyan keservesen forgatja a szemét fölfelé.
És majd megpukkadtunk nevettünkben.
- Ugass neki! - biztatott Etel. - Meglásd, visszaugat.
És én kihajoltam az erkélyen, és leugattam a szeme közé:
- U-u-u!
Majd megvesztünk.
És Emma bement dühösen, és árulkodott jó anyámnak, hogy mink a járókelőkre nevetünk, és ugatunk.
- Csak egy komisz katona volt - mentegetőztem.
- Nem igaz, mert önkéntes volt.
Hiába mentegetőztem, hogy Emma hazudik, a két húgom is mellette bizonyított.
Hát engem ugyan hívhatnak, hogy üljek ki velük az erkélyre!
Rossz nap.
Délben káposzta. És én soha többé Emmával nem beszélek. Csak jó szülőim előtt épp a legszükségesebbet, mert a kárminom elveszett, és mindenütt kerestem, és nem találtam.
És ahogy Emma vizet ivott, és utána megtörülte a száját, hát látom, hogy a zsebkendőjén egy meggyszín folt marad.
Csak elképedtem.
- Te loptad el a karminomat!
És az asztalához léptem, és kirántottam a fiókját, és kidőlt belőle minden. És ő mérges volt, és én is mérges voltam. És belekaptam a hajába. Etel meg léniával verte a fejemet, és Emma a képembe körmölt.
A nagy csatára jó anyám berohan, és hevesen elintézi, hogy még most is melegebb a bal arcom...
És én megmondtam mindent, és Emmának bizonyára még melegebb a bal arca, mint az enyém.
De jó atyám igazságosabb volt, csupán Emmát vette elő, hogy micsoda hallatlan romlottság: tizenöt éves leány, és a száját befesti.
És nézték, hogy a képe be van-e festve. De csak a szája volt.
És Emma bőgött, mint a havasi kürt, és mind a három leány bőgött, mint három havasi kürt, és bosszút esküdtek ellenem, de én nem félek.
Izgalmas nap.
Délután, ahogy az iskolából jövök, a házunk előtt Zulut pillantottam meg, ahogy ott ácsorog, és leskelődik fölfelé.
Engem várt persze. Nádpálca is volt nála!!!
Szerencse, hogy messziről megláttam. Kilestem, mikor hátat fordít, és beosontam.
Attól tartok, hogy reggel is lesni fog rám.
Rossz nap.
Ma már Jolán kért, hogy csináljam meg a számtanját. És jó anyám is rám parancsolt. És igen bosszús voltam, mert ők csak bábuznak, és én meg dolgozzak. Hát megcsináltam, de csak azért is hibásan.
Emma még mindig bibliai ábrázattal néz rám, és Etel se szólt hozzám egy szót se.
Csak annyit mondott, hogy azt mondja:
- Vége a testvériségnek!
- Béke hamvaira! - feleltem egykedvűen.
Legalább nem alkalmatlankodnak a szobámban. A Zulu reggel nem mutatkozott, de ebéd után, ahogy kilestem az ablakon, láttam, megint vár rám. Nem is mentem délután sehova.
Vegyes nap.
Ma ettük az első cseresnyét.
Délután ismét alig bírtam hazajutni: Zulu megint ott lesett a nádpálcával. Irtóztató bosszúálló ember lehet!
És ahogy tanulok itt a szobámban, és átpillantok a másik szobába, látom, hogy Emma ott ül egyedül a bábujával az ablaknál, és félve pillant körül. Gondoltam, bábuzni akar, mert már nem szabad neki, de azért mégis az ölibe veszi titkon, ha nem látjuk. Hát csak figyeltem, milyen ostoba, és ahogy felém is les, elkapom a szememet, és a könyvembe nézek, és kis idő múlva újra odalesek, hát valami levelet olvas igen pirosan.
Hamarosan levetem a cipőmet, és lábujjhegyen hozzá lopódzok, de a parkett ropogott, és ő ijedten markolta be a levelet.
- Adod ide?
- Nem!
És dulakodtunk, és ő végre is látta, hogy hiába erőlködik, el fogom csikarni a levelet, hát bekapta a levelet, és megette.
És igen dühös volt rám. Sírt is mérgében. És igen goromba szavakat mondtunk egymásnak. És végül azt mondtam neki:
- Utállak, mint a káposztát!
És még este is láttam, hogy csöpög a szeme, de hát mér bosszant engem?
Vegyes nap.
Emma ma se szólt hozzám, és biztos, hogy örökre haragban maradtunk volna.
De más történt.
Ugyanis egy dongót hajtottam a porolópálcával a szobában, és a dongó a mályvavirágos, porcelán lámpaernyőre szállt, és csak gyöngéden ütöttem rá, mégis az ernyő meghasadt.
És Emma látta, és örömtől ragyogott a szeme.
Könyörögtem neki, hogy ne áruljon el, és mindent megígértem neki, de ő azt mondta, lehetetlen megbocsátania.
De aztán bizonyára meggondolta az ügyet.
És este, ahogy jó anyám meglátta az ernyőt, haragosan kérdezte:
- Ki törte el?
És Emma nyugodtan felelte:
- Én törtem el, anyácskám, véletlenül.
No hát, hogy ezek a lányok... született mesterei a hazugságnak.
Izgalmas nap.
Zulu ma nem mutatkozott.
Mártáék voltak nálunk, és egy idegen leány, báróleány, aki fényképezőgépet hozott. És Mártán lilaszín új ruha, mivelhogy ma lett tizenkét éves. Szerettem volna kicsúfolni, de a fényképező leánytól nem lehetett, mivelhogy báróleány, és igen nagyra van a kodakjával meg a báróságával. Hát lefényképezett bennünket különféle csoportosításban.
És Emma kérte, hogy magányos mellképet is vegyen róla, de azt ne ragassza kártyára. És ahogy ült nagy szende ábrázattal, hát én meg mögéje lopakodtam, és a kezemmel szamárfület ábrázoltam a fejéhez.
És igen nevettek, és megmondták neki, és már több lemez nem volt a gépben. Hát annyira megharagudott, hogy engem neveletlennek kiáltott.
Én meg azért haragudtam meg.
Senkinek sincs joga arra, hogy engem neveletlennek kiáltson, senkinek a világon! Legfeljebb jó atyámnak és jó anyámnak.
Közönséges nap.
Zulu ma sem mutatkozott. Lehet, hogy valamelyik utcasarkon lesett, de nekem volt annyi eszem, hogy a kocsiút közepén mentem az iskolába, és gyakran hátrapillantottam.
Vagy megunta, hogy hiába leskelődik reám.
Délután látom, hogy Emma az ablaknál ül. Előtte két könyv felállítottan, és ír.
Nyitva hagytam az ajtót, hogy ha akar, szóljon, hát aztán oda is jött, és azt mondja:
- Haragszol még?
- Haragszom - feleltem.
És ő aztán könyörgött, és adott egy marok mandulát, hogy ne haragudjak, és nézzem át az írását, hogy van-e benne helyesírási hiba?
Megtettem.
Jó nap.
Festettem egy igen szép tigrist, amint áll a sás között, és mindenkinek tetszett, és jó atyám adott öt koronát, hogy tegyem rámába, és akasszuk az ebédlőbe.
Aláírtam, hogy Első művem; Tigris a vadonban. Dátum, név.
Rossz nap.
Ma el kellett mennem Emmáért, mert a cselédünk mosott. És ahogy az iskola felé andalgok a Borz utca sarkán, majdnem belebotlok Zuluba: alig háromméternyire volt tőlem.
Biztos, hogy galléron kapott volna, de elugrottam, elfutottam.
És Emma egyedül jött haza, és engem igen megszidtak, és uzsonnát se kaptam, csak Emma adott titkon egy fél zsemlyét.
Rossz nap.
Emmának ma volt az egzámenje, és Mártáék is ott voltak a vizsgán. Csak alig ismertem meg Mártát az új, pipacs színű ruhájában. Nem volt kedvem velük játszani, mert nekem meg holnap lesz meleg napom, és a latinból ha rossz kérdést kapok, elhasaltatnak.
És ott sugdosódtak az ebédlőben, és nevettek, és néztek rám be, és én mérges voltam.
És ahogy ott áll Márta a kép előtt, azt mondja hangosan, hogy én is halljam:
- Micsoda görhes macska ez? Talán szegényházi macska? És mért áll fogpiszkálók között?
És igen nevettek.
És Emma azt mondja rá:
- Nem macska. Olvasd el, alája van írva, hogy micsoda.
És megint nevettek.
Az ajtót nem volt szabad becsuknom, az ebédlő szellőzése végett. És evett a méreg.
És gondolkodtam, mit mondjak Mártának, hogy őt is egye a méreg?
Arra gondoltam, hogy szindetikont kenek a hajába, de ezt a fogásomat már ismerik. Tehát azt határoztam, hogy az Emma bábujának hátratekerem a lábát, az Etel görbe fésűjét kiegyenesítem; ráteszem a spórhertre, és kiegyenesítem. Mártának meg a ruhájára mondok csúfságot.
És fogtam a könyvemet, hogy lemegyek tanulni az udvarra, és azt mondtam neki:
- Pecsétnyomókkal kellett volna díszíteni a ruhádat.
Aszongya:
- Mér?
- Azér - feleltem -, mert olyan színű, mint a spanyolviasz.
És a lányok nevettek, és Márta elsápadt mérgében.
Izgalmas nap.
Családi séta délután a Margitszigeten. És Zulu ott ült egy fa alatt.
Rémület!
Azonnal fölkelt, hogy engem meglátott, és utánunk indult... Én rögtön előre kerültem, mintha a növények iránt érdeklődnék. Ő csak azt várta, mikor maradok hátra.
Vendéglőben a szomszéd asztalhoz ült. Oly dühös volt rám, hogy visszafelé is utánunk kullogott.
De nekem is van eszem.
Francia nap.
A lányok ma egy francia asszonyt kaptak, és nekem is tanulnom kell velük, de csak füllel.
És igen mulattam azon, hogy a víz franciául ló.
Ezentúl így fogom mondani a szobalánynak:
- Kérek egy pohár lovat.
Nagy nap!
Semmiből se buktam, csak az elégségesekért szidtak meg itthon, és példaképül állították elém a lányokat.
És én elkeseredtem, és azt mondtam, mikor jó atyám otthagyta az asztalt, hogy minden lányiskolára rá lehet tenni címerül egy szakajtót, és hogy Emma is két bével írja azt, hogy egyéb.
Ma vettem hat festéket és kagylót. És Emma ma délután kapta az első hosszú ruhát.
Büszke benne és csúf.
Péter és Pál.
Az önkéntes megint lesett rám! Egész délután itt ácsorgott a ház előtt.
- Várhatsz rám! - gondoltam.
Csak azért is kimentem a lányokhoz az erkélyre. És igen mulattam rajta! Micsoda buta ember!
És Emma, ahogy babrált a virágaival, egy rózsája véletlenül leesett.
Zulu fölvette, és igen hegyesen sétált.
És igen nevettük. Noha csak úgy a markunkba nevettünk, Emma mégis bosszús volt ránk. De nem törődtünk vele.
- Hozok ki egy szivarvéget - mondottam -, és levetem neki.
Erre Emma befutott, és elárult jó anyámnak.
Mióta hosszú ruhát visel, minden mulatságunkat elrontja.
Különös nap.
Ahogy ülünk a franciaórán, Emmát kiszólítja jó anyám.
Kis idő múlva Etel is kiszökik, hogy megnézze, ki jött. Elképedve tér vissza, és súgja:
- Képzeld: Zulu van itt.
- Az önkéntes?
- Az.
A vérkeringés megfagyott bennem. És amint az óra elvégződött, felszöktem a padlásra. Estig ott ültem a száradó ruhák és egyéb lomok között, és aggódtam. Biztos, hogy jó atyám megrak.
És a cseléd feljött a ruháért, és azt mondja:
- Mit csinál itt, úrfi? Mindenütt keresik.
- Ott van még a katona?
- Régen elment.
Igen szurkoltam, de csodák csodája, csak azt kérdezték, hol jártam? És jó atyám egy szót se szólt.
És Etel félrehúzott, és aszongya, hogy mond egy rettentő nagy titkot. És azt mondta, hogy Emmába szerelmes a katona.
Csak elámultam. Hogy lehet valaki Emmába szerelmes? Nem, ez lehetetlen!
Hátha valami pokoli szándékkal jött hozzánk, és azzal áltatja őket, hogy Emmába szerelmes.
Jó nap.
Összeszedtem minden bátorságomat, és némi vigyázatokkal bementem. Potykássy úr igen szívesen kezet szorított, és Ernő öcsémnek nevezett. Eleinte csak szemmel tartottam az ajtót a hátam mögött, de aztán láttam, hogy egy jámbor és ostoba emberrel van dolgom. Csak a katonaruha félelmes rajta. Voltaképp birtokos ő, és jogot is végzett állítólag, de bizonyára csak kegyelemből eregették át az osztályokon.
No, kitűnően mulattam rajta! Csak elnéztem, hogyan meregeti a szemét Emmára!
- Emmácska angyali lélek! - mondotta.
Ránéztem Emmára, hát olyan szenteskedve ült ott, hogy alig bírtam nyeldesni a nevetést.
Vidám nap.
Emma minden öt percben a tükörbe néz, és igen bosszús rám.
És délben is, hogy atyám kérdezte, hogy ki sütötte a túrós lepényt, hamarosan rámondtam:
- Az angyal.
És mink hárman nevettük, és jó atyám megszidott bennünket.
És én délután csak azért is így mondogattam:
- Harcsássi és kecsegéssi Potykássi Mihály.
És Emma majd megpukkadt.
Jó nap.
Miska bácsi ma civilben jelent meg, és rózsát hozott Emmának. Civilben szebb, mint katonaruhában. És igen jó ember. Azt mondta, hogy a tigrisem művészi alkotás, és hogy elvisz majd engem egy igazi művészhez, aki neki barátja, és aki igazi képeket fest, tanyai képeket, lovakat, ökröket, boglyát és juhot. De a művész most már nincs itthon: Szolnokon nyaral, a Hollósy társaságában.
Művészetnek napja.
Kerestem a képeslapokban tanyai képet, hogy addig is megpróbálom, és találtam is egy szép tanyai képet: kukoricahordás, és az előtérben ökrös szekér.
Mutattam Miska bácsinak, és neki is igen tetszett, de azt ajánlotta, hogy csak egy kis részt fessek belőle: például a bérest vagy az egyik ökröt, vagy csak annak a fejét. Aztán megint egy kis részt másik papirosra.
És lefestettem tízszeres nagyítással az egyik ökörnek a fejét. Csak a szarvának a színe nem sikerült. Ha Miska bácsi megint eljön, megkérdezem a színeket.
És jó atyámnak is igen tetszett, és adott két koronát, hogy vegyek rámát.
És aláírtam: Ökörfej a tanyán. Dátum. Név.
Közönséges nap.
Miska bácsinak igen tetszett a kép. És azt mondta, hogy az ökör szarvának a végét fessem feketére, az alját sárgásfehérre, a közepét meszesfehér színűre.
És egy percben, hogy csak én voltam velük a szalonban, és írtam, amiket mondott, megláttam, hogy a kezét csókolta Emmának.
No hát, ennek még sincsenek rendben a kerekei!
Rossz nap.
Mártáék voltak nálunk ebéden, és Mártán pitypangszín új ruha.
És igen kevélykedett benne, és irigyelte Emmát, hogy hosszú ruhája van és udvarlója.
És ahogy meglátta az ökörfejet, igen nevetett, és sugdosódott a lányokkal, és azok is nevettek, még Emma is.
És kérdeztem, hogy mi nevetni való van a képemen.
És Jolán megmondta, hogy Márta azt kérdezte, kinek a képe? És hogy azt felelték, hogy az én képem.
És dőlöngtek a kacagástól.
Hát én igen megharagudtam, és mikor Márta elment, fogtam a kalamárisom dugóját, és az ajtóban hozzákentem-fentem a szoknyához.
Közönséges nap.
Mától kezdve V. M. a naplómban azt jelenti, hogy Világtalan Miska, vagyis Vak Mihály.
No hát, ez az Emma hogy rászedi azt az embert!...
Hogy tudja játszani a komolyat, az okosat, az igaznyelvűt, az angyalt!...
Pompás nap.
Színházban voltunk, V M. hozott a szünetben egy nagy tasak kuglert.
És nekem igen tetszett a csupa gyémánt, gyönyörű királykisasszony.
És igen elcsodálkoztam, hogy azt mondták, hogy az csak üveg-gyémánt, és hogy a királykisasszony a szomszéd házmesternek a leánya. Csak ki van festve.
Jó nap.
Beíratás. Könyvek vétele. Délben szőlő és őszibarack. V. M. küldött a szőlőjéből.
Izgalmas nap.
Ebéden nálunk volt V M. meg az atyja. És V. M. megkérte Emmát, hogy feleségül veszi. És jó szülőim csak néhány nap múlva válaszolnak.
És én azt gondoltam, hogy ez képtelenség, de csak elhűlt a vérem, mikor este hallom, hogy bele fognak egyezni.
Ebből valami nem jó lesz!
Rossz nap.
Emma engem tacskónak nevezett, és én igen haragudtam.
Mert azt mondtam neki, hogy te, Emma, az a Miska bácsi becsületes, komoly úriember, és te elbolondítod. De mi lesz, ha hozzámégy, és te a szeme közé ásítasz, mint nekünk, és mindenképpen megösmer téged?
Veni sancte.
A mise alatt azon gondolkodtam, hogy felvilágosítom V M. bácsit, mert ha elveszi, másnap visszaküldi, mint jó anyám szokta a mészárosnak a rossz csontot.
És mondtam is Etelnek, hogy gyere, mondok valami igen bizalmasat, de esküdj meg. Megesküdött, aztán mondtam neki, hogy meglásd, ebből szerencsétlenség lesz! Mert darabig lehet színlelni mindent, de ha megösmeri Emmát, hogy micsoda álnok rosszcsont, baj lesz.
Etel is gondba esett, és elárult jó anyámnak, és jó anyám engem szamárnak nevezett.
Rossz nap.
Mindjárt az első felelési órán szekunda latinból.
És én mondtam, hogy nálunk varrónők fecsegnek, mert menyasszonyi ruhát varrnak, de a tanárnak az semmi.
Szinte előre tudtam, hogy ma délben káposztát eszünk.
Igen rossz nap.
Ma ott ültem darabig a szalonban, és hallottam, hogy Emma Misinek nevezi Miska bácsit, sőt egyszer Misicának is!
Csak elhűltem erre a vakmerő szemtelenségre, és este megint összevesztünk, mert én mondtam, hogy mersz te egy szakállas embert per Misi, Misica szólítani?!
És ő engem összecsacsizott, és én vissza, és jó anyám is ahelyett, hogy őt szidta volna meg, engem butázott össze, hogy mit avatkozok a dolgukba?!
Közönséges nap.
Emma könyörgött, hogy ne haragudjak.
Tudtam, hogy mi következik, hogy nézzem át a maszlagos levelét, és rakjam bele a pontokat és vesszőket, és javítsam a helyesírási hibákat.
És térden könyörgött, és puncstortát is ígért, végre is meglágyított.
És míg a pontokat és vesszőket raktam a levélbe, felkapta a bábuját, és avval táncolt.
Ezt látta volna Misica!
Igen izgalmas nap.
Az esküvő. Rajtam fekete új ruha. Összesen nyolcan. És Mártát nekem osztották.
Eleinte bosszús voltam érte, de ő virágot tűzött nekem a keblemre, és hízelgett, és mentünk karonfogva.
És én templomig nem fogtam fel komolyan az ügyet, csak akkor estem gondba, mikor az a jó balek áhítatos megindulással esküdte: - Soha őt el nem hagyom...
Hogy esküdhetik egy meglett ember ilyen meggondolatlanul! Hiszen nem ismeri Emmát.
Mi lesz, ha rájózanodik, hogy a csupa gyémánt királykisasszony voltaképp csak köznapi leány!
A nap legszebb része az uzsonna volt az esküvő után, és Mártának adták a tortának az egyik cukorrózsáját, ő meg titkon nekem csúsztatta. Ezért megbocsáttatnak az ő bűnei.
És aztán Emma elbúcsúzott V. M.-mel, mert Bécsbe utaznak, és onnan Velencébe, és Emma onnan már nem hozzánk tér vissza. És igen sírt. És jó anyám is. És mindenki.
Még én is!
De hát aztán arra gondoltam, hogy fölösleges vízpazarlás, iszen Emmát úgyse bírják ki sokáig.
Hetek múltak el.
És én mindennap várom rettegve, hogy Emmát hazaexpediálják. V. M. sógor igen jó ember, és sajnálnám, ha elveszíteném. De hát úgy látszik, még mindig nem látja Emmát.
Levél jött Emmától. Azt írja, hogy leszüreteltek, és hogy ő igen boldog.
No hát, még a macskának is kinyílik nyolcadik napra a szeme, de a Miska sógor szeme...
Jó nap.
Fél éve nem láttam Emmát. Alig ismertem rá, úgy meghízott. Mikor megérkeztek, elrémültem, hogy drámai jelenetek következnek, szóval hogy nagy zörgés lesz a háznál.
És nagy csodálkozásomra nem lett semmi. Miska sógor úgy hívja Emmát, hogy angyalom, galambom, az meg csak per te beszél vele, mint valami suszterinassal.
Ez az ember örökre megvakult.
