2014. augusztus 31., vasárnap

Charles Baudelaire: Egy vöröshajú koldusleányhoz



Hó archoz rőtszínű tincs!
ruhádnak ép helye nincs,
társz pőre nyomort, de friss
szépséget is.

Lásd, engem, bús, ideges
költődet kis, beteges
tested, bár pettyezi folt,
vágyakkal olt.

Cipőd csak rút facipő,
ám szebben hercegi nő
sem hord, min bársony a pánt,
kacér topánt.

Ó, bár e kinőtt ruha
helyett rangbéli puha
díszítne: uszály, melyen
zúg a selyem.

S rongyos harisnya helyett
hadd védné térdeidet
kéjenctől aranyos őr:
kis hetyke tőr!

A laza csokru fűző
mögül két, bűnbe űző
keblecskéd kandi szeme
kiintene.

S hogy selymed kéjre leszedd,
kéretnéd lusta kezed,
karmolva, ha makacs ujj
sürgetni búj.

S nem volna közbe szünet:
Belleau úr szőtte szonett
zsongatna, gyógyszavu kincs,
s míg bús kilincs

sok buja verselőd
dalt dallana, perzselőt,
s lépdelné karcsu bokád
lépcsőd fokát,

lentről sok hetyke gyerek,
Ronsard-ok s grófi sereg
lesné üde bájaid
bújt tájait.

Ágyadban nem liliom
nyílna, de csók, miliom,
s Valois –kból egy brigád
nyögné igád!

-      Ám csak koldúls, te szegény,
csapszékek rossz küszöbén,
s kezed kültelki Véfour
szennyébe túr.

Szemed olcsó kirakat
üveggyöngyén megakad,
s hajh, venni zsebembe sincs
pár sou-nyi kincs!

De menj csak, vígan, így is,
ha kő és gyöngy irigy is, -
mégis csak pőre, keszeg
tested a szebb!

/Ford.: Tóth Árpád/

Dante Gabriel Rossetti: Velencei pásztorének


( Egy párizsi Giorgione-kép)

Vizet, mert fullasztó a dél, - vigyázz,
lassan meríts, - vigyázz, hajolj le ott,
s a kancsó-szájon bugyborgó habot
hallgasd. Csitt! Mindent néma hő igáz
a mélyen túl, beszegve a napot:
s brácsa-húr, melyen vadul cikáz,
zokog: a barna arcokon vitáz
a bú s a kéj, a dal elhallgatott.
Mit néz a lány, míg karcsu fuvola
siklik le biggyedt száján, s oldala
borzong a hűs gyepen mezítlenül?
Ne szólj, mert fölsír. Maradjon talány
és névtelen e pillanat. A lány
ajkán az Örök Élet csókja ül.

/Ford.: Kardos László/

Dante Gabriel Rossetti: Az arckép




Ó, kegyes isten, aki csupa részvét,
ó szerelem! Hadd, hogy ujjam alatt
felragyogjon kedvesem képe, s hadd
mutassa lelke legbelső egészét:
hadd lássa, kit mély céllal vonz a szépség,
túl szeme fényén, amint lángra kap,
s túl mosolyán, mely gyűrűz, mint a hab,
hogy tárul benne teljes tenger és ég.

Lám! Sikerült. A karcsu nyak felett
hangról, csókról némán is vall a szája,
az árnyas szem multat lát és jövőt.
Arca ereklyetartó. Ne feledd
hogy ezután ( Ó, Szerelem csodája!)
hozzám jöjj, ha látni kívánod őt.

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/

Dante Gabriel Rossetti: Elválás


Mit hozhat ez a harc-sujtotta nap
s minden ostromló ellenségedet
felbujtó éj – mikor a szeretett
lényről sem kép, sem hang ma hírt nem ad?
Most, mikor vert had gyanánt szalad
minden órád, s kéjben dédelgetett
érzékeid csak azért küzdenek,
hogy délpontról alkonyba hulljanak?

Vigyázz, szegény bilincsbe vert bolond!
Míg minden elmúltat csábítva fest
az emlék, hogy örökké őt keresd:
gátakat tépő sodrással a gond
árja szívednek barlangjába ment,
s meghasadt szívvel ott marad a test.

/Ford.: Vajda Endre/
Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5