Mi az élet, ha már senkit sem szeretünk,
s ha már minket se tud senki viszontszeretni,
ha jót ne láthatunk abban, mi már letűnt,
s mit a jövő kínál: szívünk számára semmi?
Bánat, bánat csupán! S a kínokkal teli
napoknak láncait hordozzuk a világban,
s válláról életét senki le nem veti,
és nincs, ki a halál szemébe nézne bátran.
Nem így van-e, midőn hosszú estén, magunk,
egy könyvnek ostoba, üres történetére
mindegyik sor fölött százat is ásítunk,
és mégis, makacsul várjuk, mi lesz a vége?...
(Ford.: Lothár László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése