Ady Endre: Most pedig elnémulunk

Csókolj szájon, szép húgom: Este,
Némíts el és hordd szét a hírt,
Hogy bátyád, a hangos szavú
Dalait daccal befejezte.
S most mondja el utolszor másnak,
Milyen kevés öröme volt
Ennek a bolond dalolásnak.
Csókolj szájon, szép húgom: Este.

Bús vétók és víg vallomások,
Nótás nyögések, mély sebek,
Miattatok zengő kutat
Lelkemben már többé nem ások.
Minden vér-forrás betemetve
S a szent mindent-elhallgatás
Sírján ülnek, némán, keresztbe
Bús vétók és víg vallomások.

Most már minden, mindenki éljen,
Éljenek az ékes szavak,
De Ady Endre nem beszél,
De Ady Endre ne beszéljen.
Bujdosson el, ha tudja merre,
Felejtse el, hogy mit akart,
Piros szíve kék-holtra verve:
Most már minden, mindenki éljen.

Elnémulunk, szép húgom: Este,
Egy nagy csókkal elnémulunk
S nézzük a süket Éjszakát
Halottakként, húrt megeresztve.
Fogunk talán még csöndbe törni,
De szavunk nem lesz szent titok:
Magunkat és mást meggyötörni.
Elnémulunk, szép húgom: Este.