Entestem ördögétől
mint Ágoston futottam,
hajszoltam magam hitben,
kínlódtam bús robotban.
Talpam alatt parázshegy,
így táncoltam hat évig,
hajam lobogva égett
s lángja felszállt az égig.
Nedvemből pára lett és
kedvemből is kifogytam,
daloltam még merészen
s már könnyeztem titokban.
Cinkosok kínálkoztak,
barát sohsem állt mellém,
ködpólyákkal tekerték
körül kifáradt elmém.
S a felhőket megrázták,
- micsoda zivatar volt!
riadót fújt az orkán
és por, csak por kavargott.
De mindennek ma vége
és nékem is már végem,
más villámok cikáznak
új mágusok kezében.
Hóhérok adomáznak,
siketnémák szavalnak,
beomlott régi sírok
fekélyként fölfakadnak.
S a tátottszájú vermek
felém jönnek falánkan,
s ki gyönge voltam szentnek,
szent leszek a halálban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése