Simon István: Decemberi ködben

Reggel nem látszanak a fák,
olyan sűrű a köd.
S köd fekszi meg az éjszakát,
csillagot a vidék fölött.


Mintha a világűrben járnék,
lábamnál a Tejút remeg.
Elmaradt hű kutyám, az árnyék,
szemem se tudja, hol megyek.


Csak szívem tud eligazodni,
a szív mindig hazatalál,
ahogy a lég milliónyi
útján a költöző madár.