Beteltem e lármás világgal,
Fénye s zaja unalmat ad;
Olcsó örömpohara nem kell!
Megkeseríté ajkamat...
Mint a vándort az erdő hűse,
Más, szebb napok varázsa von, -
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Az én lelkem gazdátlan hárfa,
Hurozva van, mégsem zeneg;
Ah, mert hiányzik a szelíd kéz,
Mely nyájasan pendítse meg!
S mint a gyöngy a tengerhomokban,
Igy elvész annyi szép dalom...
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Eddig még úgyis mit sem adtál;
Adj, sors, egy kedves nőt nekem!
Ki jó- s roszban osztozva, híven
Kisérjen át az életen!
Ki lágy kezével megtörölje
Munkában izzadt homlokom...
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
S két kedves magzat anyja mellett,
Egyik fiú, másik leány,
Csivalyogván vigan körültem
Ez bábbal, az nádparipán:
Gyermek lennék és boldog én is...!
Nem esnék bú s csapás zokon;
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Templom lenne az én hajlékom,
A boldogságnak temploma!
Hogy áldozzék oltár-tüzénél:
Hű barátság lépne oda:
A háznak lenne két galambja:
A szeretet, - a nyúgalom...
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Mily szép napok...! mily nyájas esték...!
Le sem hajtom még fejemet:
S már lelkem boldog álmakat lát,
Azok közt van, kiket szeret...
Ah tündér-képek...! most borúsan
Ülök künn az esthajnalon...
S csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
A vers első megjelenésekor (1847) csak a két kezdő versszak
egyezett az itteni szöveggel, s a következőképpen folytatódott:
Egy lelkes, jó nőt adj nekem csak,
Nem kérek, oh sors! egyebet,
Egy lelkes szép nőt; és ölébe
Két szöszke, csacska gyermeket!
Ah...! e kép úgy ringatja lelkem:
Mint madárt szellő a galyon;
S csendes, boldog stb...
Én lennék a vihartűrő cser,
Ifjú repkény szép hitvesem;
Rám-folyna hűsége - s karával,
S minő kéj lenne: védenem!
Nincs senkim most az emberek közt,
Ő lenne nő, barát, rokon;
Csendes, boldog stb...
Nyájas kandallóm, kis szobámban
Világot áraszt s meleget;
Világ- s meleggel töltené be
Szerető lelke lelkemet!
S lenne két szép fehér galambunk;
Megelégedés, nyúgalom...
Csendes, boldog stb...
S a két szép gyermek! kis fiammal
Futosva fűzfa-paripán:
Játszván a bábuzó leánnyal,
Kiáltoznék: apám, apám!
Majd vesszőcskét törvén kezökbe:
Futnék - hogy űzzenek nyomon;
Csendes, boldog stb.
Nyomván el anyjok kebelén;
A felpirult forró kis ajkat
Csókomban megföröszteném.
Ah, nyájas, messze képek...! búsan
Ülök most az esthajnalon;
S csendes, boldog stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése