Nadányi Zoltán: A fák megnőttek

A fák megnőttek. Meg bizony, magasra.
A fenyőfák a ház mögött.
A múltkor még kezemben volt a bojtjuk,
kicsúszott onnan, megszökött.
Hogy eshetett az, hogy nem vettem észre?
hogy így elváltunk, ők meg én?
hiszen rajtuk volt szemem örökkön,
a fákon, meg a fák hegyén.

Megcsaltak engem a fák. Elhitették,
hogy ők is, mint én, tétlenek
és mozdulatlanok és a jövőre
nincs gondjuk, csak merengenek.
Ott köztük az idő is mozdulatlan,
azt hittem én, könnyenhívő.
Most álmélkodva nézek a magasba.
Hát mégse állt meg az idő.