2010. január 29., péntek

Pósa Lajosné: Öt akácfa




Némaság ül kis szobámba,
S mégis minden tárgy regél.
Elandalgok mindeniken
S fájó lelkem szárnyra kél.
Gondolatnál sebesebben
Suhan száz emléken át,
Faluvégen, a felvégen
Átkarol öt ákácfát.

Madárfészkes öt ákácfa
Integet az udvaron…
Mese foly az uram ajkán,
Kéz- a kézben hallgatom.
Boldogságunk tündérálma,
Mi lenne más: a mese!
Száz ölelés, csók a vége,
Csókra-csók a kezdete.

Fut az idő, száll az idő,
De ő tovább csak mesél…
Míg egyszer csak ákácunk
Megrázza az őszi szél.
Elnémul rá, hű ajkán is
Mindörökre a mese…
Hull – hulldogál az öt ákácfánk
Harmatkönnyes levele!

Őszi szellő, ha lerázod
Öt ákácfánk levelét…
Sodord mind a sírhalmára,
Koszorúnak szórjad szét.
Borítsa be szemfedőként
Öt ákácfánk levele…
Boruljon rá az az öt fa
Porló ajkán tán megindul
Az a régi szép mese.

Néma csend ül kis szobámba
S mégis minden tárgy regél.
Elandalgok mindeniken
S fájó lelkem szárnyra kél.
Gondolatnál sebesebben
Suhan száz emléken át…
Messze, ott a faluvégén
Átkarol öt ákácfát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5