Tóth Árpád: Kincs

Emléked már oly ódonan aranylik -
S ha este véle búsan bíbelődöm
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn s tűnődőn.

Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak:
De egy se jő már s nem röpítnek hozzád.

S egy este majd, még úgy mered setéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem:
Tört bútorok az olcsó s vak szobákban,

Lelankad lelkem karja bánatában
S a kincs kisiklik ájult ujja közül
S sötét lomok közt lassan messzegördül.