Victor Hugo: Látod, mondta neki

Látod, mondta neki, ha most mi hirtelen,
míg lelkünk bizalom és szívünk szerelem,
kábán a láztól és a melankóliától
eltéphetnénk e száz csomót, mely ideláncol,
itthagyhatnánk e vad Párizst, mely ostoba,
menekülnénk, bizony, s mennénk, mindegy, hova,
keresnénk egy zugot, hol nincs irigy gyűlölség,
nincs lárma, csak a lomb s a fű mutatja zöldjét,
s van egy aprócska ház, virágágy, egy falat
magány, egy cseppnyi csönd és kéklő boltozat,
egy énekesmadár, a háztetőre szállva,
kis árnyék - s mondd, szívem, mi szükség volna másra?

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/