Francesco Petrarca: Halálban húnyt ki szép Napom világa…

Halálban húnyt ki szép Napom világa,
a tiszta szempár vak homályba szállott,
és föld ma az, mi volt a jég s a lángok:
babérom hervadt tölgy és szilfa ága:

meggyötri szíven, haszna is hiába.
Nincs már, ki kételyt s újra bátorságot,
ki vágyaimba új reményt sugárzott,
s a fájdalomnak útjait kitárta.

A Sebző s Gyógyító nem tart ma engem
kezében, melyből évek kínja áradt:
gyötrő és édes ily szabadnak lennem.

Megtérek hozzá, hála és imádat
Kit illet, mert egyetlen Úr a mennyben:
elégült nem vagyok, de élni fáradt.

/Ford.: Szabolcsi Éva/