B. Radó Lili: Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messzenyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! - sóhajtotta ez a kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtotta a Legnagyobb Fenyő.

- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik Fenyő.

- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.

- Kérlek, Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - szólította meg félénken a kismadár a fát.

- Nem lehet - mondta a Legnagyobb Fenyő. - Nem használhatok madarakat az ágaim között, mert éppen karácsonyfának készülök.

- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.

Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik Fenyőhöz.

- Kedves Kisebbik Fenyő, megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.

- Nem! - felelte a Kisebbik Fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor a szegény didergő kismadár továbbugrált a Harmadik Fácskához.

- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte.

- Hogyne maradhatnál, kismadár! - felelte a Harmadik Fácska. - Bújj csak egészen hozzám. Majd melegítlek, amennyire csak telik tőlem.

A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, és ott nyomban el is aludt.

Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.

Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok - mondta. - Karácsonyfát keresek egy nagyok kedves kicsi gyerek számára...

- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb Fenyő.

- Engem végy! - ágaskodott a Kisebbik Fenyő.

A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.

- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle Télapó.

- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska. - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

- Kicsike fa - mondta Télapó -, te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal. - Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójára állította a csöpp fenyőt a madárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon.

(Régi angol mese nyomán)