Irma Bielenberg: Karácsony az erdőn

 

Ma van szenteste. Hósipkát kapott minden ház, csak úgy csillog, szikrázik a lemenő nap fényében. A fenyőágak mélyen meghajolnak a hó súlya alatt, és a madarak is lassan nyugovóra térnek. Ekkor valaki jön az erdőn át.

Talán a Télapó?

Hát persze, hogy a Télapó az! Éppen itt az ideje, mert a házakban sorra kigyulladnak a fények. Most aztán igazán színes nyomot hagy maga mögött a Télapó a hóban. Alma, dió, mézeskalács tarkállik a fehérségben.

Előjönnek az erdő állatai, és nem tart sokáig, amíg minden csábító édességet eltüntetnek. Csak egyetlen pár papucs marad ott árván. Nem tudják az állatok, mire véljék.

- Talán a manó tudja, kié - mondja a Tapsifüles.

- Hát persze - örül az őzike -, ő még használni is tudja.

Így aztán elmentek a manóhoz, aki éppen egy kis karácsonyfára rakta fel a gyertyákat. Az állatok elmesélték neki, hogy találtak egy pár papucsot az erdőn.

- Van egy kis időd - kérdezik. - Rögtön felpróbálhatnád.

Mivel a hó a manónak a fejebúbjáig ér az őzike hátán lovagol. Amikor a cipőhöz érnek, beleugrik a papucsba, de túl nagy neki. Most mitévők legyenek? - Vigyük el a néninek, aki az erdőszéli kis házban lakik - mondja a manó.

Az állatok megörülnek az ötletnek, útnak indulnak és a néninek is szép karácsonyi ajándékot adnak.

Elég messze van az erdőszéli kicsi ház, de csak megérkeznek, és odaállítják a papucsot a néni küszöbére.

Anyó valami furcsa zörgést hall odakintről. Kinyitja az ajtót, hogy megnézze a zaj okát. Igen meglepődik, amikor meglátja  a vadonatúj papucsot. Na még ilyet! Gyöngéden megsimítja a papucs bársonyát. Ilyen szép lábbelije még sose volt. Az állatok közben a bokrok, fák mögé bújva leselkednek, és roppant elégedettek a manó ötletével. Anyó visszamegy a házába, felpróbálja a papucsot, és mintha ráöntötték volna. Az állatok is visszatérnek az erdőbe.

Útközben találkoznak Télapóval, akinek egymás szavába vágva mesélik el, milyen örömet szereztek a néninek. Örül Télapó is, mert a papucsot éppen az anyókának kellett volna elvinnie. - Hogyha ilyen ügyesek vagytok, a következő évben segíthettek majd nekem szétosztani ezt a sok ajándékot. Akkor majd én se leszek olyan fáradt, amilyennek ma láttok - köszöni meg az állatoknak a segítséget.

- Szívesen - lelkesednek az állatok. - Akkor jövőre! - Azzal rohannak a manó házához. Ott nem akarnak hinni a szemüknek: gyönyörűen feldíszített fenyőfa áll a gyökérházikó előtt, mellette meg egy etető és egy madárházikó.

- Végre nem kell egyedül ünnepelnem - örvendezik a manó.

Aztán együtt körbejárják a fényes karácsonyfát, és nagy-nagy boldogság járja át őket. A manó egy karácsonyi dalba kezd, és gyönyörködik társai csillogó szemében.

Hát igen, nagy dolog a barátság, és az erdei karácsonynál nincs szebb.