A hörcsög az egész őszt végigdolgozta. Végre megteltek a
kamrái télrevalóval. Akkor belezuhant az ágyába és boldog volt. De már a
harmadik nap túl unalmasnak találta a semmittevést.
- Mit csináljak? - töprengett hangosan. - Gyűjteni nem tudok, nem esik a hó. Enni nem akarok, mert a jóból is megárt a sok. Aludni nem tudok, mert nem vagyok álmos.
Akárhogy törte is a fejét, nem jutott eszébe semmi. Míg csak egy napon - pontosan december 1-jén - váratlanul egy nedves kis gombolyag gurult be föld alatti odújába, s megállt a lába előtt. A hörcsög óvatosan megfordította, és akkor látta, hogy a másik oldalán négy aprócska láb és egy hegyes orrocska rejtőzik.
- Ne félj! - mondta neki, és megsimogatta a megszeppent, vacogó valamit. - Nem bántalak.
Ekkor nagy félénken kinyílt egy fekete szemecske, majd egy másik is, és hosszan nézte a hörcsögöt. Az orrocska mellett a bajuszkák remegni kezdtek. Lassan kigombolyodott a kis golyó, és egérke lett belőle.
- Üldöz a róka - lihegte még mindig izgatottan, és a hintaszék mögé bújt, amit egy hód rágcsált ki valamikor egy fadarabból. - Meg akart enni. Az utolsó pillanatban estem be ide, ebbe a lyukba.
- Most már ne félj. Itt biztonságban vagy - mondta a hörcsög. - Tedd magad kényelembe. Hozok néhány levelet, amivel alaposan megtörülközhetsz, hogy meg ne fázz.
Noha a hörcsög jó szárazra dörzsölte, azután még egy mohatakarót is a térdére terített, a kisegeret nemsokára mégis kirázta a hideg. Ideje lett volna, hogy elmenjen, de lázasan hogyan küldje el?
Nos, úgy látszott, ráfizet jóságára. Ez a hörcsög ugyanis egész életében magányos, félénk fickó volt. Felesége fiatalon elhunyt, barátai pedig nem voltak, mert a barátkozás időbe telik, neki pedig a sok munkája miatt erre sosem volt ideje. A hörcsögtanyán ezért nem is volt csak egyetlen ágy, az övé. Elromlott egy kicsit a kedve, mikor rájött, hogy át kell adnia a szegény egérnek, s őneki néhány mohapárnával és egy kevéske szénával kell beérnie az egyik kamrában. Túl kemény és túl hideg volt ez a fekhely ahhoz, hogy kellemesnek mondhatta volna. Csak nézte hát az egérke hegyes orrát a saját puha tollpárnái között.
Másnap az egér fel sem tudott kelni.
- Nagyon bánt - suttogta rekedten, és egy nagyot tüsszentett -, hogy ilyen kényelmetlenséget okozok neked.
- Nem tesz semmit - mormogta a hörcsög, és titokban megdörzsölte a kemény fekhelyétől sajgó hátsófelét. - Van itt hely kettőnknek is, enni is van mit. Sosem árt egy kis társasági élet.
Éppen azon volt, hogy orgonabogyóból borogatást főzzön az egérkének, amikor valami toporgást hallott a bejárati nyílás felől. Még meg sem kérdezhette magától, mit jelenthet ez, amikor belépett egy jóképű, nagydarab ásóegér.
- Érdeklődni szeretnék a barátnőm, a kisegérke felől - cincogta, és egy gondosan szárított csipkebogyó-koszorút nyújtott át a hörcsögnek köszöntésül.
A hörcsög az ágy melletti kisszékre mutatott, hellyel kínálta a vendéget. Kavarogtak benne a gondolatok. Előbb egy vendég, aztán még egy vendég a háznál - ez már sok volt az ő nyugalomhoz szokott lelkének. De valahogy mégis tetszett neki a dolog. Kamráiból a legfinomabb falatokat hozta elő, azokkal kínálta a vendéget. Finom csipkebogyós müzlit készített, a beteg kisegér is elrágcsált belőle egy-egy magocskát. A jóképű, nagydarab ásóegér csak fecsegett-locsogott sötétedésig. Akkor a hörcsög mocsári fűzből készült mécsest tett az asztalra, mely szelíd fényével igazán barátságossá tette az együttlétet.
- Jobbulást kívánok, kisegér - búcsúzkodott végül a jóképű, nagydarab ásóegér, mielőtt hazaindult volna.
- Örülök, hogy megismerhettem - mondta neki a hörcsög, és ezt valóban komolyan is gondolta.
Ezen az éjszakán már nem is érezte olyan keménynek a fekhelyét. Mikor másnap az ebédet készítette, hallja ám, hogy valami kopogtat a hátsó bejáraton.
- Nahát - csodálkozott, és megtörölgette lisztes mancsát. - Ki az már megint?
Odakint egy sündisznó állt: a hátán vörösaranyszínű alma a tüskéire szúrva.
- Csak a kis barátnőmet, az egérkét szeretném meglátogatni - mondta, és lepottyantotta hátáról az almát. - Aludni sem bírok, mióta nem tudom, hogy mi történt vele. Ezt az almát neked hoztam, amiért olyan jó vagy hozzá.
A hörcsög meghatódott.
- Milyen kedves vagy! Kerülj beljebb, és nézd meg szegényt a saját szemeddel.
A sün tehát helyet foglalt a kisegér ágya mellett. Megfogta forró ujjacskáit, homlokára tette a kezét. Aztán beszélgettek és eszegettek, míg csak le nem szállt az este, és a sünnek haza nem kellett indulnia.
És ez így ment napról napra. Jött a cickány friss gilisztákkal. Benézett a vadnyúl is: hóna alatt salátát hozott a hörcsögnek. A rigó virágos ággal érkezett, - egy nyitott ablakból emelte el. Beugrott a mókus is egy magokkal teli fenyőtobozzal. A hörcsög végül már megjegyezni sem tudta, ki mindenkinek támadt kedve meglátogatni a kisegeret. De esténként, amikor elégedetten feküdt le a pótágyába, már előre örült, ha a másnapi meglepetésekre gondolt.
Így érkezett el a szenteste. A kisegér ezen a napon kelhetett fel először az ágyból.
- Díszítsük fel a szobát! - kiáltotta, és szalmaszálakból csillagokat font.
- Vannak fenyőágaid?
- Nincsenek - felelte a hörcsög, és nagyon elszomorodott, mert látta, hogy a kisegér is szomorú lett. Nem szólt egy szót se, de kifutott az erdőbe, és annyi fenyőágat hozott, amennyi csak a két karján elfért. Mennyire elámult azonban, amikor visszaérkezett, és egy aprócska fenyőfát látott az asztal közepén. Csúcsán ott ragyogott a legszebb szalmacsillag.
- Kisegér! - mondta, és ijedten fogta meg lakója lábacskáját, nem hideg-e. - Csak nem mentél ki a hóba?
Elnevette magát a kisegér, és egy puszit nyomott a hörcsög orrára.
- Nem én! - felelte. - Ez a barátság fája. Abból a tobozból hajtott ki, amit a mókus hozott. Minden este, amikor nem ettél, hogy másnapra is jusson nekem eleség, egy ujjnyit nőtt.
- És ezt te észrevetted? - morogta egy kicsit zavartan a hörcsög, és eszébe jutottak azok az esték, amelyeken ágyba bújás után hangosan korgott a gyomra.
- Az igazi barát mindent észrevesz - felelte a kisegér.
Aztán együtt ünnepelték a szeretet legszebb, karácsonyesti ünnepét.
/Ford.: Mezey Katalin/
- Mit csináljak? - töprengett hangosan. - Gyűjteni nem tudok, nem esik a hó. Enni nem akarok, mert a jóból is megárt a sok. Aludni nem tudok, mert nem vagyok álmos.
Akárhogy törte is a fejét, nem jutott eszébe semmi. Míg csak egy napon - pontosan december 1-jén - váratlanul egy nedves kis gombolyag gurult be föld alatti odújába, s megállt a lába előtt. A hörcsög óvatosan megfordította, és akkor látta, hogy a másik oldalán négy aprócska láb és egy hegyes orrocska rejtőzik.
- Ne félj! - mondta neki, és megsimogatta a megszeppent, vacogó valamit. - Nem bántalak.
Ekkor nagy félénken kinyílt egy fekete szemecske, majd egy másik is, és hosszan nézte a hörcsögöt. Az orrocska mellett a bajuszkák remegni kezdtek. Lassan kigombolyodott a kis golyó, és egérke lett belőle.
- Üldöz a róka - lihegte még mindig izgatottan, és a hintaszék mögé bújt, amit egy hód rágcsált ki valamikor egy fadarabból. - Meg akart enni. Az utolsó pillanatban estem be ide, ebbe a lyukba.
- Most már ne félj. Itt biztonságban vagy - mondta a hörcsög. - Tedd magad kényelembe. Hozok néhány levelet, amivel alaposan megtörülközhetsz, hogy meg ne fázz.
Noha a hörcsög jó szárazra dörzsölte, azután még egy mohatakarót is a térdére terített, a kisegeret nemsokára mégis kirázta a hideg. Ideje lett volna, hogy elmenjen, de lázasan hogyan küldje el?
Nos, úgy látszott, ráfizet jóságára. Ez a hörcsög ugyanis egész életében magányos, félénk fickó volt. Felesége fiatalon elhunyt, barátai pedig nem voltak, mert a barátkozás időbe telik, neki pedig a sok munkája miatt erre sosem volt ideje. A hörcsögtanyán ezért nem is volt csak egyetlen ágy, az övé. Elromlott egy kicsit a kedve, mikor rájött, hogy át kell adnia a szegény egérnek, s őneki néhány mohapárnával és egy kevéske szénával kell beérnie az egyik kamrában. Túl kemény és túl hideg volt ez a fekhely ahhoz, hogy kellemesnek mondhatta volna. Csak nézte hát az egérke hegyes orrát a saját puha tollpárnái között.
Másnap az egér fel sem tudott kelni.
- Nagyon bánt - suttogta rekedten, és egy nagyot tüsszentett -, hogy ilyen kényelmetlenséget okozok neked.
- Nem tesz semmit - mormogta a hörcsög, és titokban megdörzsölte a kemény fekhelyétől sajgó hátsófelét. - Van itt hely kettőnknek is, enni is van mit. Sosem árt egy kis társasági élet.
Éppen azon volt, hogy orgonabogyóból borogatást főzzön az egérkének, amikor valami toporgást hallott a bejárati nyílás felől. Még meg sem kérdezhette magától, mit jelenthet ez, amikor belépett egy jóképű, nagydarab ásóegér.
- Érdeklődni szeretnék a barátnőm, a kisegérke felől - cincogta, és egy gondosan szárított csipkebogyó-koszorút nyújtott át a hörcsögnek köszöntésül.
A hörcsög az ágy melletti kisszékre mutatott, hellyel kínálta a vendéget. Kavarogtak benne a gondolatok. Előbb egy vendég, aztán még egy vendég a háznál - ez már sok volt az ő nyugalomhoz szokott lelkének. De valahogy mégis tetszett neki a dolog. Kamráiból a legfinomabb falatokat hozta elő, azokkal kínálta a vendéget. Finom csipkebogyós müzlit készített, a beteg kisegér is elrágcsált belőle egy-egy magocskát. A jóképű, nagydarab ásóegér csak fecsegett-locsogott sötétedésig. Akkor a hörcsög mocsári fűzből készült mécsest tett az asztalra, mely szelíd fényével igazán barátságossá tette az együttlétet.
- Jobbulást kívánok, kisegér - búcsúzkodott végül a jóképű, nagydarab ásóegér, mielőtt hazaindult volna.
- Örülök, hogy megismerhettem - mondta neki a hörcsög, és ezt valóban komolyan is gondolta.
Ezen az éjszakán már nem is érezte olyan keménynek a fekhelyét. Mikor másnap az ebédet készítette, hallja ám, hogy valami kopogtat a hátsó bejáraton.
- Nahát - csodálkozott, és megtörölgette lisztes mancsát. - Ki az már megint?
Odakint egy sündisznó állt: a hátán vörösaranyszínű alma a tüskéire szúrva.
- Csak a kis barátnőmet, az egérkét szeretném meglátogatni - mondta, és lepottyantotta hátáról az almát. - Aludni sem bírok, mióta nem tudom, hogy mi történt vele. Ezt az almát neked hoztam, amiért olyan jó vagy hozzá.
A hörcsög meghatódott.
- Milyen kedves vagy! Kerülj beljebb, és nézd meg szegényt a saját szemeddel.
A sün tehát helyet foglalt a kisegér ágya mellett. Megfogta forró ujjacskáit, homlokára tette a kezét. Aztán beszélgettek és eszegettek, míg csak le nem szállt az este, és a sünnek haza nem kellett indulnia.
És ez így ment napról napra. Jött a cickány friss gilisztákkal. Benézett a vadnyúl is: hóna alatt salátát hozott a hörcsögnek. A rigó virágos ággal érkezett, - egy nyitott ablakból emelte el. Beugrott a mókus is egy magokkal teli fenyőtobozzal. A hörcsög végül már megjegyezni sem tudta, ki mindenkinek támadt kedve meglátogatni a kisegeret. De esténként, amikor elégedetten feküdt le a pótágyába, már előre örült, ha a másnapi meglepetésekre gondolt.
Így érkezett el a szenteste. A kisegér ezen a napon kelhetett fel először az ágyból.
- Díszítsük fel a szobát! - kiáltotta, és szalmaszálakból csillagokat font.
- Vannak fenyőágaid?
- Nincsenek - felelte a hörcsög, és nagyon elszomorodott, mert látta, hogy a kisegér is szomorú lett. Nem szólt egy szót se, de kifutott az erdőbe, és annyi fenyőágat hozott, amennyi csak a két karján elfért. Mennyire elámult azonban, amikor visszaérkezett, és egy aprócska fenyőfát látott az asztal közepén. Csúcsán ott ragyogott a legszebb szalmacsillag.
- Kisegér! - mondta, és ijedten fogta meg lakója lábacskáját, nem hideg-e. - Csak nem mentél ki a hóba?
Elnevette magát a kisegér, és egy puszit nyomott a hörcsög orrára.
- Nem én! - felelte. - Ez a barátság fája. Abból a tobozból hajtott ki, amit a mókus hozott. Minden este, amikor nem ettél, hogy másnapra is jusson nekem eleség, egy ujjnyit nőtt.
- És ezt te észrevetted? - morogta egy kicsit zavartan a hörcsög, és eszébe jutottak azok az esték, amelyeken ágyba bújás után hangosan korgott a gyomra.
- Az igazi barát mindent észrevesz - felelte a kisegér.
Aztán együtt ünnepelték a szeretet legszebb, karácsonyesti ünnepét.
/Ford.: Mezey Katalin/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése