Móra Ferenc: Karácsonyi misztérium 1928

 

A mennyek országának vannak olyan titkai, miket csak a kisgyerekek ismernek, akik még közel vannak az éghez, és a költők, akik közel vannak a kisgyerekekhez.

Például tudják-e azt a felnőtt okos emberek, hogy a mennyországban minden karácsonykor csinálnak a Kisjézusnak egy betlehemet? Egészen olyant, amilyennel régebben a betlehemesek jártak itt lenn a földön, míg a világ hatalmasai be nem tiltották a karácsonyi kántálást, de sokkal nagyobbat. Olyan életnagyságú betlehemet, amibe Máriácska maga is belefér, s jászolába fektetheti a Kisjézust igaz valóságban. Abban a percben, mikor ez megtörténik, az angyalok rázendítik a Glória in excelsis-t, a Kisded mosolyogva tapsikol virágbimbó kezével, mosolyától megfényesedik az egész mennység, a fényesség lesüt ide a földre, és az emberek idelent azt mondják, hogy megszületett Jézus.

Szent József, a liliomos ácsmester mindig azon a napon szokott munkába fogni, mikor a földi sötétségben kigyulladnak az első hajnali mise gyertyái. Idejében kell kezdeni, mert lassan lehet haladni az égi betlehemmel, hiszen minden hozzávalót a földről kell felszállítani. Emberformába öltöznek az angyalok, mint a régi fametszetes bibliákban, megrakják aranycsillaggal a tarisznyájukat, s azon veszik meg idelent a gerendát, a nádat, a deszkát, a szöget és minden egyet-mást, ami egy tökéletes betlehemhez megkívántatódik.

Hát az idén is így volt. A mennyei mérnökök idejében elkészítették a terveket – hiszen a mennyei mérnökség éppen abban különbözik az idelent valóktól, hogy legfeljebb egyszer kell megsürgetni. Amúgy azonban ez is mindig póthitellel dolgozik, de erről természetesen ő se tehet.

Szent Pál apostol is idejekorán élesre köszörülte az aranyszakállú názáreti ácsmesternek azt a jó öreg ácsbárdot, amely a szent család képein mindenütt a sarokba támasztva látható. ( Azért Szent Pál, mert tudnivaló, hogy kissé bizarr eszmetársulásnál fogva ő nemcsak az újságírók védőszentje, hanem a köszörűsöké is.)

Az angyalok közül Rafael volt megbízva vele, hogy a bevásárlásokat elvégezze idelent a mindenféle árusok közt. Az emberekkel való bánásmódot ugyanis ő szokta meg a legjobban még abban az időben, mikor az ótestamentomi istenfélő Tóbiás fiával azt a hosszú utat megtette Rágeszbe, amelyről a serdültebb korúak olyan érdekes dolgokat olvashatnak az apokrifusokban. Azóta azonban eltelt néhány ezer év, és az emberek mintha megváltoztak volna egy kicsit. Az arkangyal lehorgasztott fejjel tért vissza a földi expedícióről. A négy növendék angyal, aki lent járt vele, üres kézzel állott mögötte.

-         Rossz világ van odalent, uram – jelentette Szent Péternek, az egek kincstartójának. – Kinevettek a szálházban, mikor deszkára alkudtam, pedig ez még csak a kezdet kezdete. Legalább egy összemarék aranycsillagot kérek még.

Szent Péter megcsóválta a fejét, mint ez mindenütt szokása a kincstartóknak, de azért csak belemarkolt a csillagosládába.

-         Hát amiket levittél magaddal? – kérdezte, mikor észrevette, hogy a tarisznya üres.

-         Azokat lent hagytam foglalóba – magyarázta Rafael. – Azt mondták az inasok, hogyha egy órával későbben megyek, akkorra még drágább lesz minden. Ezzel teszik egymásnak emlékezetesebbé az emberek a karácsonyt.

De az emberek időmérője nem az angyaloknak van kitalálva. Nekik nem kell ahhoz egy óra, hogy térüljenek-forduljanak ég és föld között. Ők olyan gyorsan érkeznek, amilyen gyorsan Isten mosolya leér a földre, vagy a gyermeki imádság fölér az égbe.

Mégis megelőzte az angyalokat a drágulás. Mire az angyalok újra lesuhogtak a szálházba, akkorra tíz percenttel fölment a gerenda ára, beleszámítva a forgalmi adót is. Pedig hát még hátra volt a vasárus, a nádáruló, a vásznas – a Jézuska pólyájához -, a méccsel kereskedő és még csak azután jött volna a neheze!

A jóravaló betlehembe báránykák is kellenek, egy mélaszemű, kajla szarvú ökör is kell, amelyik párjával melengesse a kisdedet, s a szamárkát se lehet elengedni! Hát még a gomolyatúró s a többi tejtermékek, amiket a csodapásztorok tiszte a jászol elé rakni. S két fenyőszálat is oda kell strázsának állítani a betlehem elé!

-         Mire készen leszünk, az idén nem marad csillag az égen – vetett ráncot Szent Péter homloka. – Vajon nem jobb volna-e, ha a Gyermek megint lemenne megszületni, mint kétezer évvel ezelőtt? A csillagok megmaradnának, és a föld mégis világosabb lenne, mint az ég.

A gondolatot sokan jónak találták, de Máriácska gránátvirág arca elfelhősödött. Neki a föld nem adott egyebet, mint hétfájdalmú tőrét. S ő megint odaadja a fiacskáját a földnek?

Azt határozták, hogy leküldik a négy evangélistát, nézzenek szét a világban, kínálkozik-e valamelyik zugában puha és meleg fészek a Szeretetnek, aki Megváltónak neveztetik az írásokban?

A tanulmányútról János adott számot, a látnok. Azt mondta, Patmoszban nem látott olyan apokalipszist, mint amilyen most van a világon. A föld nem szelíd róna, legelésző bárányokkal, hanem komor vadon, ahol az égből ledobott sátán táborozik parázsszemű seregével. Rongyos istálló ugyan található, de nincsenek emberek, akik tiszta szívvel ereszkedjenek térdre a világ világossága előtt. Az evangéliumokból csak Heródes poroszlói maradtak meg, ők a föld urai, a Gonoszság, a Rémítés, a Kapzsiság, a Gyűlölet, a Bosszú, a Hazugság, és tőreik elérnek az alfától az ómegáig. Hogy lehetne ide leereszteni egy csetlő-botló kisgyereket, akinek útlevele sincs, és szeretetet csempész magával, ami mindenütt tilos beviteli cikk, ahol emberek élnek? Eltévedne nagyvárosok nyüzsgő utcáiban és falusi sarakban, s ijedt rebegését senki meg nem hallaná a kevesek tivornyás zajában, akiknek mindig karácsonyuk van, s a megszámolhatatlan sokak jajgatásában, akiknek könnyfolyását és vérsírását a karácsony se állíthatja meg. Senki a karjára nem venné, senki föl nem engesztelné leheletével fagyos lábacskáját, senki meg nem etetné, senki föl nem ruházná, inkább még az egyetlen ingecske is lesikkadna róla kézen-közön.

-         Nem adom, nem többet hét világ megváltására se – mondta elfehéredett arccal a Máriácska, és ahogy lehervadt róla a mosolygás, elfehéredtek az égen a felhők, és elkezdett esni a hó.

Mit volt mit tenni, Rafaelt újra fel kellett tarisznyázni aranycsillagokkal, és karácsony böjtjére mégis csak elkészült minden. Szép nagy, tornyos betlehemet ácsolt össze Szent József, s olyan jászlat bele, hogy au igazi Betlehembe is beillett volna. Nem hiányzott abból semmi se, csak éppen a szalma.

-         Ejnye, hogy azt meg elfelejtettük! – haragudott magára Rafael -, pedig egy tanya mellett láttunk akkora kazlat, hogy abból bizonyosan Isten nevében is adtak volna egy nyalábbal.

-         Nem is kell több, csak éppen, amennyivel a módját megadjuk – kotorászott Péter a csillagosládában. – Biz itt már nincs több egy ezüstcsillagnál, de hát azért a kis szalmáért ez is elég lesz.

Nem telt bele egy miatyánknyi idő, már vissza is tért az angyal, de szalma nélkül.

-         Azt mondja a gazda, hogy nagy úr lesz tavaszra a szalma, ennyiért nem bonthatja meg a kazlat.

Már most mit csináljak? A szigorú Tamás azt mondta, szólni kell a jó Istennek, idézze maga elé a szalmauzsorást. De hát erről szó se lehetett, az Úristen éppen a karácsonyi örömöket csomagoltatta, s ilyenkor a halál is annak számít. Küldeni sehova se küldik, s csak oda mehet, ahova hívják.

Utoljára Mihály arkangyal gondolt egy okosat. Majd ő lekíséri Rafaelt, neki kardja is van, így nagyobb lesz a tekintély.

-         Megálljatok csak – szólt utánuk Máriácska, ahogy megindultak -, majd adok valamit, amiben a szalmát felhozhatjátok.

Azzal leoldotta kötőcskéjét, és utánuk eresztette az angyaloknak. Idelent el nem tudták gondolni az emberek, akiknek eszébe jutott az égre felnézni, hogy hogy került az a parányi ezüst foltocska a fekete téli felhők közé.

De ez se használt semmit, megint csak üres kézzel tért vissza a két angyal.

-         Nem lehet azzal a tökéletlennel bírni – tördöste a kezét Rafael. – Ahogy meglátta Mihályt a karddal, azt hitte, ebből megint rekvirálás lesz, és megmondta kereken, hogy most már az Istennek se ad egy gyújtat szalmát, inkább maga fölgyújtja az egészet.

A boldogságosok tanácstalanul néztek össze. Ők sokkal jobban megtartják a földi törvényeket, mint az emberek az égi parancsolatokat.

-         Most már mi lesz? Az embereknek az idén ne szülessen meg a Jézuska?

Végre a Máriácska elmosolyogta magát, és idelent kisütött egy percre a nap.

-         Jaj, de csak mindjárt elapad előttetek a víz! Hát nem tudjátok, hogy a tejúton mennyi szalma lehullott a Göncöl szekérről? Hamar kapkodjatok belőle össze annyit, amennyiből az én fiacskámnak megágyazhatunk. De siessetek, mert hallom, hogy Cicelle már hangolja a hegedűjét.

Az angyalok szétrebbentek, öreg lábaival maga Szent Péter is kikattyogott szalmát szedni az egek országútjára, és így lett, hogy az idén is lenevethetett a Jézuska a betlehemi jászolból erre a világtalan világra.

És ha éjfélkor fölnéztetek volna az égre, amerre az angyalok járnak, a felhőkön keresztül is láthattátok volna, hogy ma éjszaka ritkább a tejút, mint máskor: az angyalok felszedték róla a szalmát.