Nagy Imre: Újra kint vagyok…

Újra kint vagyok a zöld mezőn,
újra megcsókolta szívemet
a jégcsapok zord árnya után
a virágos szárnyú kikelet…

Itt ülök egy kútágas tövén,
fény, melegség hull rám a napból,
egy kicsi gyík pihen mellettem,
s fénylő szemmel néz rám árnyamról.

Nem fél tőlem – hisz ismerősöm,
átfutott már sokszor kaszámon,
ott volt velem tavaly is, látta
verítékem s bús aratásom.

Ismerősöm a pacsirta is -
magasra szállt, fent leng a napon,
legszebb dalát most zengi talán,
azért, hogy engem vígasztaljon.

Még a tavalyi bogáncsok is
integetnek felém a fényben
pók és bogár hintázik rajtuk
a kikelet vidám kedvében…

Hálát adok én is a napnak:
szívem egy dalban melengetem -
s aztán elindulok a mezőn,
hogy erőmből kenyér teremjen.