R. M. Rilke: A csend

Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg…
Ugye, a magányost bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
…de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak – a selymes csendben
ott van a lenyomata, örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélegzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

/Ford.: Tandori Dezső/