Mély szomorúság
köde köröttem:
oltalom ujra
a házad, Uram!...
Iszonyu ut, sok
fáradalom tört:
üres a szekrény:
csordul a kín.
Az epedő nyelv
borodat esdi:
nagy csata volt, és
béna a kar.
Inog a lábam,
adj neki támaszt:
törd éh inyemnek
szent kenyered!
Szivem szorongva
hivja az álmot:
kezeim aszva:
lázas a száj...
Szállj az üszökre
borogatásként:
irtsd a reményt: gyúlj
égi világ!
A lélek alján
lobog a láng még:
legbelül éber
még a sikoly...
Öld meg a vágyat:
csukd sebem ajkát!
Vidd a szerelmet:
üdvödet add!
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése