Tudor Arghezi: A méhesben

A méhkasban

Ott a kas. A teteje
Hóba bugyolálva szépen.
Három magas jegenye
Vigyáz rá a havas réten.

Még a méhész hagyta el
Meg is feledkezett róla,
S ráterül a hólepel
Kékszegélyű takarója.

De a vastag hó alatt
A „dolgozók” benn a kasban
Egy szikrát sem alszanak,
Munkálkodnak lanjadatlan.

Lám, közülük egyik sem
Dolgozik itt önmagáért,
Szorgoskodnak közösen
A jó mézért, több kaptárért.

A futár

Napsugaras virradatkor
Futár repül ki a kasból.
Addig röpköd, amíg nem lát
Egy kinyílott fodormentát.

Mit is keressen meg elébb?
Megnézi a kék lóherét,
Mert az éjjel köd terjengett,
Vajon nem ártott a kertnek?

No de semmi nem hibázik,
A verbéna kivirágzik.
Haza is visz próba-mézet,
Hadd kóstolják meg a méhek.

Éber őrség

Visszatért a futár menten,
Elmondani mit látott,

Hogy a réten s a ligetben
Kinyíltak a virágok.

A méhecskék nemsokára
Vígan útnak eredtek,
S rábízták a „leánykákra”
A sok pici „gyermeket”.

Közben dongók gyülekeztek,
Mint megannyi rabló dúvad,
Gyülekeztek, megegyeztek
S mézet lopni elindultak.

Így rohantak a vesztükbe,
Mert az őrség talpon volt.
Este már a holttestükre
Sütött le az ezüst hold.

A rabló büntetése

Mikor a nap véget ér,
Kifundálja egy egér,
- Erejében bizakodva -
Hogy a mézet megrabolja.

Csöndben surrant, vigyázott,
A nyíláson bemászott.
Azt gondolta, hogy a méhek
Picik s gyöngék a szegények,
S ő a rabló – nem vitás -
Valóságos óriás.

Nem tudta a szemtelenje,
Hogy egy néppel kerül szembe.
Azt hitte, hogy egyenként kell
Birkóznia minden méhvel.

Hát alighogy belépett,
Méh szállott rá, temérdek.
A szándékát nem firtatta,
Begöngyölte lágy viaszba
A farkától a füléig
Betakarta véges-végig.
Az ügyes kis méhecskék
Koporsóba így tették.

Még csak annyit mondanék,
Hogy ereje nincs elég
Semmiféle nagy rablónak,
Ha a kicsik összefognak.

/Ford.: Majtényi Erik/