Mért, ó, mért kérdem, hogy merre vagy,
mikor vak nem vagyok
és te sem vagy tőlem távol?
Hiszen látlak
menni-jönni,
látom karcsú tested,
melyet hang tetőz be,
mint füst a lángot,
megfoghatatlanul a légben.
S megkérdezlek, mégis, mégis,
megkérdezlek, hogy miből vagy,
miből, kitől,
s karod felém tárva
felmutatod nékem
magad karcsuságát
s annyit mondasz, hogy enyém vagy.
És én kérdlek, egyre, mindig.
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése