Völgy vadonján jártam én
fújva könnyü énekem,
s egy kisgyermek szállt felém,
és kacagva szólt nekem:
„Bárányról fújj dalt, dudás!”
Fújtam boldogan neki.
„Újra, nem kell semmi más!”
Fújtam, s hulltak könnyei.
„Dobd el vígszavú dudád,
s dúdold vígan éneked!”
Dúdoltam a dalt tehát,
s ő mosolygott, könnyezett.
„Ülj le, s könyvbe írd, legyen
mások kincse is dalod!”
S míg eltűnt egy fellegen,
kezem nádszálért kapott,
ez lett tollam, parlagi,
s megfestvén a kék vizet,
víg dalom leírtam én:
hallja minden kisgyerek.
/Ford.: Gergely Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése