Bedőlt kis sirhalom...tenger virág rajta.
Nyiló sok virágot öreg asszony hordja.
Egy jó öreg asszony minden este-reggel,
Fohászkodó szóval, ájtatos lélekkel.
Kinek hordja néni azt a sok virágot?
A legkedvesebbje hideg sirba szállott?
Talán a férjének, fiának a sirja,
Hogy igy ápolgatja, elgondozza sirva?
Kinek adták ezt a korhadt kis keresztet?
Szól az öreg asszony, a hangja is reszket:
"Nem tudom, nem tudom, hogy kinek a sirja,
Vén már a keresztje, név sincsen rá irva,
Ami volt, az idő rég lehordta róla..."
Mért ápolja hát ilyen féltve, óva?"
"Valamikor hajdan, valamikor régen
Volt egy szép, volt egy jó, derék fiam nékem.
És elvitték messze, idegen országba,
Idegen országba, nagy háboruságra.
Buzgón imádkoztam napról-napra érte,
Hej, nagyon hiába imádkoztam érte,
Idegen országból nem jött haza többet.
A vére pirosra festette a földet.
Bús trombitaszóval ott el is temették.
Messzi más hazába hideg sirba tették.
Hátha ott valaki nagymesszi országba
Virágokat ültet jeltelen sirjára,
Hátha valakinek résztvevő könnye
Hull ott is, arra a drága, szent göröngyre
S ápolgatják, ugy mint én ezt a sirt itten - - -
Áldja meg a porát a jóságos Isten."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése