Édesanyám, már este van,
piros golyó a nap.
Elfáradt játékaiban
Parányi kisfiad.
Most végy öledbe, mondj mesét,
vidámat, hímeset
s kócos hajamat túrja szét
simitó jó kezed.
Te olyan jó vagy s oly erős,
Nem fáradsz el soha.
Mondjad, mitől oly nagy és hős
minden szelíd anya?
S hogy el nem fáradsz sohasem,
mondd meg, miként lehet?
Ugye, ha kell, csodát teszen
varázsló jobb kezed.
Száz bajnak gyógyszerét tudod,
pedig doktor se vagy,
mondjad meg, mikor tanulod
nagy okosságodat.
Hány átvirrasztott éjtszakád
volt ágyacskám felett,
de meggyógyított halk danád
és gyógyító kezed!
Te tudod, hány csillag az ég
és azt, hogy ott az Úr,
hogy angyal zengi énekét
ott szakadatlanul.
Tudsz minden imát és utat,
mely mennyekbe vezet
s mindig jó-útra mutat
imádságos kezed!
Apánknak fáradt homlokán
hogy elsimul a gond,
ha megsimítod jó anyám,
ezt hol tanultad, mondd?
Mért illatos a kenyerünk,
mikor megszeged?
Be jó, hogy itt van mivelünk,
kenyérszelő kezed.
Ha nagy leszek, aranykocsit
veszek neked: úgy ám
s viszlek, hogy lássák mindenütt:
mily szép az én anyám.
Akarom majd, hogy büszke légy
és én is az leszek,
s áldja meg a föld s az ég
győzelmes, szent kezed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése