Az izgalom megszállta a falut.
Száztíz gyermek ma éjjel nem aludt.
Száztíz gyermek ma ébren álmodott:
valaki vert egy nagy gyerek-dobot,
és meneteltek az áldott mezőn,
játékra, szabadságra éhezőn,
szép volt az erdő, a Latorca-part,
mindenki játszott úgy, ahogy akart,
sok szív-puzdrán megnyílt a kis lakat
s lődöztek arany kacaj-nyilakat,
nagy tüzet raktak, lobogott a láng,
körültáncolták s mondták: ispiláng,
magas fák mászni hívtak bátrakat,
fényből verték az örömsátrakat,
volt labdaverseny, volt versenyfutás,
csuportöréshez kellett nagy tudás,
felhőtlen égből hullt a cukoreső:
édes lett sok száj, sok cukorleső,
egy virágzó vadkörte megörült,
mert sok gyermek alája tömörült,
a lombok közt is ült pulyácska, sok
s Plébános úr Pósából olvasott,
fürödtek is, külön lányok, fiúk,
apró hajókat vitt a vízi út,
ugrált az ötven meztelen kölyök,
ötven mozgó test vízben, víz fölött…
Így volt…száztíz gyerek így álmodott…
Így kellett volna lenni s a dolog
elromlott: hogy megjött a virradat,
esett…s a szép majális elmaradt.
Iskolaudvar. Az eső pereg,
az éggel együtt sír száztíz gyerek.
Ki érti Istent? Titkos terveit?
Miért ríkatja meg kedvenceit?
Most millió vetésnek szomja van,
ezer erdőnek szomjas lombja van,
sok-sok szegénynek kenyérgondja van
s az Istennek mindenre gondja van:
felhőkannákból mérföldek felett
erdőket öntöz, búzát, réteket
s elázik közben egy kirándulás,
sok örömsátor, ábránd, kacagás.
Ne sírjatok aprócska magyarok,
mesénkben mink is így jártunk, nagyok.
Akartunk menni szebb jövő felé
s viharsövény állt lábaink elé.
Isten küldött egy véres felleget,
vérzápor hullott, sírtunk eleget,
eláztatta az örömsátrakat,
zokogás rázott gyávát, bátrakat.
Új, szebb tavaszba, mint a madarak,
készültünk s a majális elmaradt.
Ki érti Isten titkos útjait?
Kedvenceit miért ríkatja itt?
Újabb kirándulásról álmodunk,
s elindulunk, ha kivirul botunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése