Maradj, maradj velem, ne menj el,
olyan régen szeretlek én.
A máglya kék füstje kanyargón
a szürke szürkületbe ring.
Bíbort vet rám a bársony alkony,
bársonya bíbor miseing.
Ködként komor táj búja reszket,
minden csalóka, lebegő.
Keresztet vet, bíbor keresztet
a messzeségre egy fenyő.
Maradj, mulass velem, te kedves,
üljünk estvéli ünnepet,
hogy a világról elfeledkezz,
szomjazd a mélytüzű eget.
Nézd bús gyönyörrel, a hunyó nap
fényében a füst hogy remeg.
Pánttal, karok pántjával óvlak,
kerítéssel kerítelek.
Eleven pánttal, pánt-karokkal,
kerítéssel kerítelek.
Elszállunk, kék füst, kavarogva,
fátyolozzuk a tűz eget.
/Ford.: Lator László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése