Benedek Elek: Udvari bál

Szunyog király ő felsége
S az ő kedves felesége
Szunyogvárban bált adának,
S engem oda meghivának.

Ha meghivtak, el is mentem,
Egy nagy székbe lehüppentem,
Onnan néztem a nagy csudát:
Szunyogok fujták a dudát.

Hej, ez volt az igazi bál!
Csürdöngölőt járt a király.
Körülötte a legények
Csak ugy izzadtak szegények.

Kurjongatott, pattogtatott,
Tenyerével csattogtatott - -
Bizony sok földet bejártam:
Ilyen királyt még nem láttam.

Nagy volt a gyönyörüségem,
De nagyobb az ijedtségem!
Mert egyszer csak - szörnyű eset -
Ő felsége orra esett!

Ó, ha csak ez történt volna,
Duda vigan tovább szólna,
De elhallgatott s nem hiába:
Eltört ő felsége lába.

Na, lett erre riadalom,
Szétrobbant a sokadalom.
Mindahányan elszaladtak,
Doktor után kiáltoztak.

Doktor, doktor, Bagoly doktor,
Sohse érkezhetnék jobbkor!
Ámde mikor kéne éppen,
Nem találják semmiképpen.

Nagyokat nyög ő felsége,
Haját tépi felesége.
Addig tépte, addig tépte,
Nyilt az ajtó, doktor lép be.

Bagoly doktor tudománya,
Nincs annak semmi hiánya.
Okulárét felcsippenti,
Aztán magát elköhinti.

Ő felségét megforgatja.
Fejét busan csóválgatja:
- Késő, késő, igy szól végre,
Sánta marad ő felsége.

Igy lett vége a nagy bálnak,
A vendégek odébb állnak.
Én is magam ajánlottam,
S szépen haza bandukoltam.