Szalonka út, hol nincsenek szalonkák,
de hűvös dalt szitál a nyári lomb rád,
s a fűből feléd zsongja kék dalát
a szarkaláb:
míg fönn a völgy fölött, mogorva posztján
egy szikla áll, talán a zord Oroszlán,
s a lejtő zeng: itt a rigók, amott
a kakukok:
s rá, mint egy boldog prím a zenekarban,
egy fülemüle bársony dala halkan
fölsiklik, száll és egyre lobogóbb, -
tremolók! tremolók!
ó, fák és lombok! ó, te békezengő,
mély mámorától mozdulatlan erdő!
zöld partjaid közt a Szalonka út
kígyózva fut:
talán nem is fut: szinte száll! – a vándor
búcsút kortyol az áradó világból,
s tündöklő szivét ragyogva fölissza
az estikék sokcsillagos tejútja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése