Vágok az erdőn át, hol régen
féltem így késő éjszaka.
Nyáron fáradtan mendegéltem
munkából naponként haza.
Szivem fölugrott minden zajra,
s lestem a sötétlő zugot,
ha fönt egy álmodozó szarka
pár száraz ágat lerugott.
Hány éve ennek? Bizony megnőtt
azóta minden fa, bokor,
s kisebbnek látom most az erdőt
mégis: összement valahol.
Ami volt, elmúlt – és az évek
futása cserébe mit ad:
míg a csöndben gyanútlan lépek,
az egész erdő fölriad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése