Fonnyad a tökszár és mint sárga szalmakas
döng rajta álmos, dünnyögő virága.
Kering az ég lilára-gyulladt szárnya,
s a sávos árnyak, mint a tikkadt zebranyáj
lassan vonulgatnak a kerten át.
Szegény legény, ki sose jártam délen,
a trópusok honát ilyennek vélem…
A dinnye cukrán lepke pillogat.
A karcsú hegy lávája gőzöl.
A rezgő fényben tarka madarak
rikácsolnak a nádzsúpos tetőkről.
A karalábék hűvös higanygömbje
felszökne most a levegőbe,
s mint szép ezüstoszlop remegve állna
a tikkadt nyár forró porába.
A kandúrok, mint álmos párducok
hasalnak nád közt, mint a vánkosok,
s a szétfűlt zöld dohányok álma
füstöl tüzes cseréppipákba.
A trópus forró gyűrűjét,
mint lasszót forgatja az ég,
s papunk szédülve, szürke napernyővel
viaskodik az omló fény-esővel.
A tóban, mint az élő zátonyok
hullámzó, kék szigetsora
a bivalycsorda háta párolog.
A szarvuk-kürtjén billegő lilék
s fölöttük úsznak bóbitás pihék.
Sűrű nap ez!...És éles, mint a bárd!
Letaglózza a horkanó határt,
s színes vérét, mint földrecseppent tintát,
a gyűrűző por kígyói fölisszák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése