Nem szólítalak hangosan. Az ég gyapjai
s a tenger koralljai közt rejtegetlek...
Hajszolt lovam patkói csengnek a köveken
hogy senki ne hallja szívem vészjeleit.
Lásd verset írok rólad. Mi mást is tehetnék.
Felénél az ösvény íme kettéhasadt
fekete pokolszörnyeit a föld kihányja
rézkönnyeit hullatja rám a hársfasor.
Kedvesem szálló pille aranyló fénytörés
anyagtalan vagy a szél is átjár rajtad
s én látom, hogy virágot szedsz most is a réten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése