(…) A XVII. századig, amikor Wesselényi
Ferencz, a későbbi nádor, lett Sztrecsnó ura, homály födi a vár történetét.
Ennek idejéből azonban a mondáknak és regéknek egész sora fűződik a várhoz.
Wesselényi Ferencznek Bosnyák Zsófiát
jelölé ki hitestársul apja akarata. Zsófia szerető, engedelmes, szelid hitvese
volt a szép és erőteljes férfinak, ki nem csekélyebb lánggal viszonzá neje
szerelmét. De a harczi riadó a férjet a harcztérre hivá.
Gyászba borultan, az istenanya képéhez
imádkozva, várta a szegény asszony férje visszatértét, vagy vára erkélyéről
tekintett a távol rónaságra, honnan jönni hitte.
Hónapok teltek el és a várt férj még se
jött. És mikor végre megérkezett, nem a kedves, vidám, derült férfi volt már:
valami borongó köd látszott nehezülni a lelkére, melynek okát a szerető nő
hiába kérdé tőle. Kedvetlen, ideges, haragos lett, s gyakran kikirándult a
várból.
Egy éjjel hirnök kopogtatott a vár
kapuján. Zsófi nővérétől hozott levelet, melyben az elmondja, a mit az egész
világ beszélt, csak a szelid hitves nem sejtett, hogy férjét idegen szerelmi
láncz tartja lebilincselve, s hogy válás okából immár hitét is megváltoztatni
kész.
A szerencsétlen asszony ájultan roskadt
össze a levél olvastára. Mire magához tért, zúgott künn az orkán, villámok
czikáztak, s patakokban omlott alá a zápor. De mind ez nem tartóztatá a szegény
asszonyt, hogy daczára a sötét éjnek, el ne menjen Szűz Mária kápolnájába, mely
egy sziklaormon emelkedett a Vág örvényei fölött.
Benyitott a kápolnába s oda borult az
istenanya oltárának lábaihoz. Ott lelte a hajnal is, mikor már érte jöttek az
úrnőjüket kereső szolgák. Zsófia az imától egész megkönnyebbülten, imádkozva
tért vissza várába s még dél se volt, mikor becsapódott a fölvonó híd s
büszkén, délczegen lovagolt be rajta a vár ura, nem olyan sötét arczczal, mint
távozott, hanem vidáman, derülten.
Zsófia visszanyerte az ő régi, szerelmes
urát, kit oly csodálatos módon adott vissza neki imája. Ettől kezdve Zsófia
minden évben megünneplé visszatért boldogsága napját: ugyanabban a ruhában,
kereszttel és zarándokbottal a kezében, mint ama rettenetes éjszakán, járult
oda az istenanya sziklakápolnájába, mely körül százával gyültek oda a környék
szegényei, kik mind megvigasztalva tértek onnan vissza.
Ez a monda. Történeti tény azonban, hogy
midön Tököli idejében vár és kápolna elpusztittatott. Zsófia holtteteme épen
találtatott s Teplicz falvának templomába vitetett. Ma is ott látni még a szent
hirben álló Zsófia mumiaszerüvé aszott, de el nem porladt tetemét, fekete
tafota-ruhában, mely lemállik róla s melyet bizonyos évek mulva ujjal szoktak
fölcserélni. Koporsója fölött ott csüng arczképe, melynek hasnlóságát a
holttetem arczához némelyek még ma is fölismerhetni vélik. A képen ott van
följegyezve elhalálozásának ( 1644 ápril 28 ) és föltámadásának ( 1689) ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése