Walther von der Vogelweide: Hogyha kél a sok virág...

Hogyha kél a sok virág a fűben,
mintha fölnevetne mind a napra,
pirkadatkor, május-reggelen,
s hogyha szólnak egyre gyönyörűbben
madárkák - más kéj tán akadna,
mellyel mindezt összevethetem?
Ez mennyország, szinte-szinte!
Mégis van jobb, pontosan tekintve,
s megnevezem, mi szebb nekem,
ami szememnek tetszik, és
szivem boldog, ha nézhetem.

Hogyha látsz finom, udvari nőt,
szép ruhában már, s fejdiszesen,
míg mulatni társakat kutat,
kisérettel, vigan - nézd meg őt,
hogy' tekint szét illedelmesen,
s hogy' ragyog túl mindent, mint a nap!
Május is nyújt kellemest -
mégis, ily tündöklőt, mint e test,
mondd meg, ád-e májusunk?
Otthagyjuk a virágokat,
s a drága hölgyre bámulunk.

Nos, kétkedtek, hogy nem így igaz tán?
Menjünk május örömünnepére,
hisz most hozzánk díszben érkezett!
Nézzetek rá és a nőkre aztán:
hogy versenyben célhoz itt ki érne,
s hogy jobb rész enyém-e, döntsetek.
Hogyha rászorítanának:
kettőjük közül egyet kivánjak,
gyorsan döntenék nagyon!
Ó, május úr, légy március bár,
az úrnőt érted nem adom!

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/