Nyár is, tél is, mindkettő vigasz
férfinak, aki vigaszra vár:
ám igaz örömben gyermek az,
kit örömmel asszony nem kinál.
Tudd meg hát, hogy tisztelet
minden asszonynak kijár, de
jó asszonynak módfelett.
Mert mit ér a lét örömtelen?
Hát örülnék én is általa,
kit szivem, hol álság nem terem,
így hív: hűség, mindennek java.
Hozzá küldtem egyszer szememet,
s oly tapasztalatra tett szert,
hogy gyönyörtől reszketek.
Őt szemem rég látta, hajdanán.
Isten tudja, hogy történhetett meg:
szívem szeme, az járt ott talán,
s az mutatta őt való szememnek?
Tán csodával van találkozásom:
mert ki tette, hogy szivemmel
szem nélkűl is látva-látom?
Kérditek, vajon miféle szem,
mely országon, téren áthalad?
Gondolat, mely úr a szívemen,
az tör által bástyát, házfalat.
Őrizzétek őt nagyon,
mégis láthatja áthatón
szív és vágy és vonzalom.
Lennék egyszer oly boldog netán,
hogy szem nélkűl lásson ő is engem?
Hogyha gondolattal nézne rám,
bő jutalmat kapnék képzeletben.
Vonzódását küldje nékem,
válaszoljon vágyaimnak,
én már őt örökre nézem.
/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése