2014. november 1., szombat

Friedrich Schiller: Ábránd Laurához



Drága Laurám! mondd, milyen vad örvény
ránt itt testet testhez áradón,
s mondd, ó Laura, miféle varázs, mely
lelket lélek áramába von?

Ez tanítja nap körül a bolygók
százát szállni szüntelenül,
hogy mint anyját repeső gyerekraj,
úrnőjüket úgy fonják körül.

Szomjan issza e sugáresőt fel
minden görgő égitest,
lángkelyhéből szívja enyhülését,
mint az agyból életét a test.

Fényparányra mély harmóniában
fény parázsa rátalál,
szférákat fűz a szerelem egybe,
s a világok rendje rajta áll.

Tépd ki óraművéből a létnek,
s a mindenség zúgva romba rogy,
dúlt kaoszban hömpölyög világtok,
sirassátok sorsát, Newtonok!

Irtsd ki őt, az istennőt, a lelkek
szent karából, s holtra válnak ők:
nem derül, ha vágy nem int, tavasz több,
s nem borul le a szív az Úr előtt.

És mi az, mitől, ha Laura csókol,
arcom égve bíbor lángra gyúl,
egyre gyorsabb lelkem lüktetése,
s lázban izzik vérem is vadul?

Rejtekéből minden vágy kizúdul,
forr a vér és partjain kitör,
test a testbe átzuhanni vágyik,
s szív a szívvel égve egybedől.

Mint a holt teremtés fáradatlan
rúgói közt: végtelen
úr az érző természet Arakhné-
szőttesében is a szerelem.

Nézd, ó Laura, kínjaink vad árját
boldogság karolja át,
s a reménység sugalma feloldja
kétségeink zord fagyát.

Hű testvéri kedv deríti
a komor bú éjjelét,
és aranyló könnyeit kiontva
a tekintet fényben ég.

Még a bűn honán is nem riasztó
szimpátia ömlik el?
Szeretkezik vétkünk a pokollal,
és az éggel harcra kel.

Bűn nyomában kígyóként sziszegnek
szégyen a bú, az Eumenida-vér:
ráfonódik árulón a nagyság
sas-szárnyára a veszély.

Gőgre vár az elbukás enyelgőn,
szerencséhez irígység simul,
szomju kéjünk, húga a halálnak,
bátyja sóvár karjaiba hull.

Keblére a multnak a jövendő
a szerelem szárnyain robog,
s mint aráját, üldözi Saturnus
rég az Örökkévalót.

Hallom: egykor – így beszél a jóslat –
egykoron majd utoléri ő,
s a mindenség násztüzében omlik
örökléttel eggyé az idő.

Laurám, akkor vágyainkra is majd
szebb hajnal kel fényesen,
s lángol, míg e nászi éj sugárzik,
Laura! Laura! végtelen!

/Ford.: Rónay György/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5