Egy szót se hallottam még, mit a szád mond,
Csak tündér arcod tárult fel nekem:
S már a szépség özöne leigázott:
Lelkemre tört lényedből fényesen.
És lelkem legmélyére leszállott:
S mi addig ott élt - most élettelen,
Mert elnyelte az ár, s édes halált holt:
Égi joggal itélt a szerelem.
Bár a gond s remény, mely küzd bennem egyre,
Gyöngéd üdvözletet igézne szádra!
Hová visz a hullámzás, mely szivemre
Most harsányan lezúdul, hova-merre?
A meghallgatás Éden-partja várna?
Vagy a kiűzetés bús pusztasága?
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése