Robert Burns: Az árpaföldön

Augusztus első éjjelén

-      az árpa sárga volt már -
szép Annimhoz lopództam én
tündöklő teliholdnál.
Gyorsan röpült az éjszaka,
és hajnal közeledtén
rávettem, kísérjen haza
az árpaföldi mesgyén.

Kék volt az ég, a hold sütött,

a szellő is pihent, s én

gyöngéden lefektettem őt

az árpaföldi mesgyén.

Tudtam, hogy őszintén szeret,

mint én őt, s megkeresvén

ajkát, csók csókot követett

az árpaföldi mesgyén.

Átöleltem, s megállni tűnt

szívverése: szeretném

megáldani boldog helyünk

az árpaföldi mesgyén!

Holdról, csillagokról soha

nem hullt a földre szebb fény!

Két szív áld, boldog éjszaka

az árpaföldi mesgyén.

Nem egyszer felhangolt a sör

s a cimborák körültem,

pénzhez jutni, az is gyönyör,

eszméknek is örültem.

De hogyha mindazt, ami kéj,

akár meghétszerezném,

nem ér föl véled, boldog éj

az árpaföldi megyén.

Kórus

Zabföld és árpaföld,

sárguló árpatábla,

ma is emlékszem Annira

s a boldog éjszakára.

/Ford.: Kálnoky László/