Tél úr, itt volna rég igért borúd!
Készül-e már nekem szánt koszorúd
zúzmara-gallyból s gyenge hósziromból?
Itt várok most reád a hófúvásban,
langyos házfalnak nekivetve hátam,
s szivem nagyalvó macskaként dorombol.
Jó tréfa ez! Ma hóember leszek!
kiagyusztálnak majd a gyemekek,
repedt csibukot dugnak ferde számba,
horpadt edényből lesz cilinderem,
kezembe botnak seprűnyél terem,
s aranyos fényt hint rám az utcalámpa.
A hóembernek, lám, nadrágja nincs,
de korgó gyomra, fagyos lába sincs,
s lányoknak nem lehet futóbolondja.
Tavaszban, nyárban nem gyönyörködik,
szeretők felett nem leskődhetik,
de jókedvét ez el még sose rontja.
Ha nő a hold, kolontos kedve kel:
amíg fennjár, fejhangon énekel,
ámbár dalát nem hallja senki sem.
Bolond fickó, de mindenképp Tied,
s mint hű ebed, lábad nyomán siet,
ha a Tavasz tombolva itt terem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése