Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred – a láng sustorog –
fájdalmasan liheg, kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma,
lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése