A nap még csak bujkáló tallér
gőzölgő, puha felhők fölött.
A nyárfák dermedten állnak,
az úton szekerek járnak,
messze, valahol a köd mögött.
Reggeli rekedt károgással
a mezőkre szállnak a varjak.
A télvégi szennyben ha vájnak,
ágyán az ébredő tájnak,
pihenni már senkit sem hagynak.
A bokrok között ezer veréb
saját nagyságát csiripeli.
De ha a karvaly odavág,
cseppen a vér, rezzen az ág,
s az egyet a sok hős - csak figyeli.
Vadlibák szállnak a köd fölött,
de ők már a holnapnak szólnak.
Ki elmaradt, hát - elmaradt,
róka torkán vagy föld alatt,
most kár lenne beszélni róla.
De akik már voltak, vannak is,
a föld és bús emlékek alatt,
a jövőben visszatérnek,
mélyéről időnek, térnek,
és a végtelenről vallanak.
A nap még csak bujkáló tallér,
de van és lesz a felhők fölött,
a nyárfák rügyekben állnak,
a ködben új napok várnak,
és új emberek a köd mögött..
/Forrás: F.I., Tarka rét/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése